Sok nyugdíjas várhatta ezt a napot, mégis csalódniuk kell

Mától vehetik igénybe a nyugdíjasok a vidéki otthonfelújítási támogatást, amelynek keretében 3 millió forint önerő mellé 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető az 5000 főnél kevesebb lakost számláló kistelepüléseken az otthonuk felújítására. Bár ez a lehetőség a nyugdíjasok számára még csak most indult, a gyermekkel rendelkező családok számára ez már januártól elérhető, így fontos tudnivalók és tapasztalatok máris vannak.

A pályázati tanácsadó csoportnál visszatérő probléma, hogy számos idős ember rég átíratta már a házát a gyermekeire vagy az unokáira, és csak élete végéig tartó haszonélvezeti joggal lakik benne.

„Sok nyugdíjas azért nem fogja tudni igényelni ezt a támogatást, mert a tulajdonviszonyt igazolniuk kell, a haszonélvezeti jog erre nem jogosít fel. Megítélésünk szerint ezt a problémát orvosolnia kellene a jogalkotónak, mert azok a nyugdíjasok, akik a családi házukat korábban átíratták az utódokra meglehetősen felülreprezentáltak, így ez sok embert érint. Ebben a felújítási programban kisebb nagyobb beruházásokkal komoly értéknövekedést lehetne elérni az ingatlannál, és sokan pályáznának olyanok, akik előrelátóan a gyerekek és az unokák javára szeretnének eljárni még akkor, amikor erejük engedi, de ezt a haszonélvezeti joggal nem tehetik meg” – mondja Juhász Attila, az Piramis Építőház ügyvezetője, és az országos lefedettségű Újház Zrt. igazgatóságának az elnöke.

Juhász Attila szerint jó hír, hogy a mostani pályázati kiírás tartalmilag és a szükséges adminisztrációt tekintve is nagyban hasonlít a 2021-2022-ben futó otthonfelújítási támogatáshoz. Azt akkor a relatív egyszerűsége miatt rendkívül sokan vettek igénybe, nem úgy, mint a tavaly júliusban indult energiahatékonysági otthonfelújítási támogatást, amelynek a bonyolult papírmunkája nemcsak az igénylőkre, de az összes többi szereplőre (energiahatékonysági szakértő, építőipari kivitelező, bank) is túl nagy terhet és felelősséget hárított. Ugyancsak jó hírként élik meg sokan, hogy ebben a programban nem kötelező eleme a támogatásnak a banki hitel igénybevétele, ami sokakat eltántorított az energiahatékonysági programtól, de opcionálisan kedvezményes kamattámogatott konstrukcióban erre is van lehetőség.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo