A használt házak négyzetméterára 647 ezer forint volt 2023 II. negyedévében. Noha ez 7 százalékkal magasabb az I. negyedévben mértnél, de az előző év azonos időszakánál pont ennyivel alacsonyabb. Ez a trend elsősorban a már említett összetételhatásnak tudható be: mivel jelentősen csökkent az érdeklődés a használt házak iránt, jóval kevesebb az adás-vétel, ezért az átlagot jobban befolyásolja az adott ingatlanok kerületen belüli elhelyezkedése vagy műszaki állapota – tette hozzá az elemzési vezető. Ebben a szegmensben Budán 926 ezer forint az átlag, míg Pesten 570 ezer forint. A budai oldalon a III. kerület volt a megfizethetőbb, átlagosan 839 ezer forinttal, szemben a hegyvidéki II. és XII. kerülettel, ahol az átlagos négyzetméterár megközelítette az egymillió forintot. A pesti oldalon a déli városrészek olcsóbbak, például a XX. kerületben 490 ezer forint a fajlagos ár, míg a XVI. kerületben 668 ezer forint a négyzetméter átlaga.
Sem a használt házakat, sem a luxus ingatlanokat nem keresik most
A fővárosi használt lakásárak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit. A piaci dinamika is megváltozott: jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.