Előbb vagy utóbb, de valamikor minden vállalkozáshoz bejelentkezik az adóellenőr. A szerencsésebbekhez csak utóbb, a nagyobb cégekhez, az exportőrökhöz, a nagy beruházást megvalósítókhoz, s általában az áfát visszaigénylőkhöz viszont előbb, ráadásul igen gyakran.

Az adóügyekben jártas ügyvédek számtalan negatív példát tudnak sorolni annak bizonyítására, hogy milyen botorságokat követnek el az adózók az adóellenőrzés, illetve az adóeljárás egész folyamatában: vannak akik egyszerűen csak háborognak, mások értelmetlenül és jogszerűtlenül törekednek érdekeik védelmére, ahelyett, hogy bátran alkalmaznák azokat az eljárásjogi eszközöket, amelyeket igazuk bizonyítására a törvények biztosítanak. Az adózókat az adóeljárás során ugyanis nem csak kötelezettségek terhelik, hanem bizonyos jogok is megilletik, amelyeket az államigazgatási eljárásról szóló törvény és az adózás rendjéről szóló törvény részletez.

A revizor alapvetően kétféle ellenőrzést végezhet: helyszíni ellenőrzést a vállalkozónál munkaidőben, vagy hivatali ellenőrzést a hivatali időben. A hivatali ellenőrzés az erről szóló értesítés kézhezvétele után kezdődik, míg a helyszíni ellenőrzés a megbízólevél bemutatásával veszi a kezdetét, ami abból a szempontból érdekes, hogy ezt követően az adózó már nem végezhet önellenőrzést. Az fontos feltétel, hogy ez a tilalom csak a megbízólevélen feltüntetett vizsgálat tárgyára és a vizsgált időszakra vonatkozik.

Az adóhatóság az ellenőrzés során felhasználhatja az adatszolgáltatások, nyilatkozatok, tanúvallomások, az adó megállapításához szükséges más állami nyilvántartások információit is. Megteheti, hogy jogi személyeket keres meg, hogy a velük szerződéses kapcsolatban álló adózókról adatokat, információkat szerezzen. Így például előszeretettel látogatja végig az adóhatóság a nagykereskedő cégeket, ahonnan valamennyi vevő által vásárolt összes áruról bizonylatokat visznek el. Majd a vevők ellenőrzése során azért teszik a megállapításokat, mert bizonyos áruk nem szerepelnek annak könyveiben. Mégpedig azért, mert azt személyes célokra vásárolta a vállalkozó, viszont akkor már természetbeni juttatásnak minősül, s igen tetemes közterhe van. Tehát különösen a kisvállalkozók figyeljenek arra, hogy a vállalkozás nevére kiállított, nagykereskedőtől származó számlán ne szerepeljen saját célokra vásárolt áru.

Ezeket az információkat, adatokat az adózó – amint megkezdődött ellene az adóeljárás -, megtekintheti, ha más személyekről nem tartalmaz adótitkot képező adatokat. Gyakran éppen erre hivatkozva tagadják meg az ellenőrök az iratok megmutatását, hiába illetné meg az iratbetekintési jog az adózót.

A szakértők szerint érdemes bírósági útra terelni a vitát. De ilyenkor jó, ha az adóhatósági jegyzőkönyvre tett észrevételünk rövid, mint ahogy a fellebbezésben is tőmondatokban érdemes fogalmazni. Nem kell azonnal minden adut kitenni. A bírósági keresetlevélben viszont már bővebben kell fogalmazni, minden – anyagi és eljárásjogi - kifogást bele kell írni, mert az eljárás későbbi szakaszában ez már nem tehető meg. Ne feledjük: az ellenőrzés során az adóhatóságot terheli a bizonyítás, tehát nem az adózónak kell saját jóhiszeműségét vagy eljárásának törvényességét bizonyítani, hanem az adóhatóság feladata, hogy ezek ellenkezőjét igazolja.

Az adóellenőrök éves munkaterv alapján végzik munkájukat, és minden évben vannak kedvenc témáik. Ilyen volt sokáig a tagi kölcsön. Előfordult - különösen kisebb vállalkozásoknál -, hogy az adóhatóság teljes mértékben elfogadta a vállalkozás könyvelésében és bevallásában szereplő adatokat, mégis adóhiányt állapított meg a tulajdonosok terhére. Ennek oka pedig az, hogy ilyenkor az adóellenőrök azt firtatták: ugyan honnan futotta a kölcsönre a minimálbérből élő tulajdonosnak? Valós magyarázat nem igazán van, így az adóhatóság becsléssel állapította meg az adózó adókötelezettségét, persze az ettől való eltérést az adózó bizonyíthatja.

Az ellenőrzés során az adózó maga dönti el, hogy milyen revizorelhárító stratégiát folytat: mindenben készséges vagy igyekszik megnehezíteni annak munkáját. Elvileg meg lehet próbálni a kompromisszumkötést is. Bármelyik stratégia mellett dönt is a vállalkozó, a legfontosabb cél: az időnyerés. A revizort ugyanis többnyire meghatározott időre küldik ki vizsgálatra, s ha ez eltelik, túlságosan már nem hosszabbítják meg.

-s. -a.