Putyin szerint nem Brüsszel a hibás mindenért, hanem az Egyesült Államok

Az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, fejlődésében a magánvállalkozásokra fog támaszkodni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén elmondott beszédében, amelyben a világgazdaság gondjaiért a Nyugatot tette felelőssé.

Putyin az ukrajnai háború elindítását "kényszerű" és "szükséges" döntésnek nevezte, és leszögezte, hogy a hadművelet minden célkitűzését teljesíteni fogják.

Az elnök a gazdasági fejlődés elvei közül az első helyen a nyitottságot nevezte meg, és azt ígérte, hogy országa soha nem fog az önelszigetelés és az önellátás útjára lépni. Második helyen a magánvállalkozásra való támaszkodás elvét említette. Mint mondta, a hosszú távú fejlődés a vállalkozói szabadságon fog alapulni, ezért a vállalkozások túlszigorított állami ellenőrzésének megszüntetését, a normáknak és követelményeknek való megfelelés kényszerítése helyett motiválást ígért, továbbá azt, hogy egyes gazdasági bűncselekményeket dekriminalizálnak.

Az észak-déli közlekedési folyosón az áruforgalom szerinte hamarosan folyamatosan növekedni fog. Célként nevezte meg a 4 százalékos infláció elérését.

Az orosz gazdasági fejlődés harmadik és negyedik alapelveként a kiegyensúlyozott makropolitikát és a társadalmi igazságosságot nevezte meg. Mint mondta, már idén el kellene érni a szegénység csökkentését és a jövedelmek növekedését, amit a hatóságok értékelésére szolgáló fő mutatónak nevezett. Radikális intézkedéseket ígért a gyermekes családok támogatására.

Ötödik alapelvnek az infrastruktúra gyorsuló ütemű fejlesztését mondta, átfogó programot sürgetve a lakás- és közüzemi ágazat korszerűsítésére. Putyin szerint az oroszországi belföldi turistaforgalomnak idén meg kell haladnia a 12 millió főt. Külön kiemelte a Bajkál idegenforgalmának fejlesztését.

A hatodik alapelv az orosz elnök szerint a technológiai szuverenitás elérése. Mint mondta, az importhelyettesítés nem csodaszer, mert nem másolni kell, hanem egy lépéssel előrébb kell járni. Azt hangoztatta, hogy lehetetlen és nem kell mindent előállítani, de Oroszországnak a kritikus technológiákkal rendelkeznie kell. Méltatta, hogy a hiperszonikus fegyverek terén sikerült mindenkit megelőzni.

Sürgette az ipari klaszterek új működési módja legfontosabb paramétereinek, kidolgozását, beleértve a finanszírozásét is. Ezeknek szerinte január 1-től már működniük kell. Putyin azt mondta, hogy az ipari jelzáloghitelt 5 százalékos éves kamatláb mellett kell adni, és azon vállalatok számára kell elérhetővé tenni, amelyek készek új termelési létesítményeket építeni.

Putyin a beszédét a konferencia létesítményeit ért hackertámadások miatt a tervezetthez képest csaknem két órával később kezdte el. A plenáris ülésen felszólalt Kaszim-Dzsomart Tokajev kazah elnök és a fórumnak videoüzenetet küldött Hszi Csin-Ping kínai és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő. (MTI)

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo