Magyar Fejlesztési Bank: az ország bankja – szól a hirdetés. Valóban az egész ország bankja ez az állami tulajdonú pénzintézet?

Ugyanaz, kétféleképpen

A bank honlapján ez áll: „A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. stratégiai feladatokat lát el a magyarországi infrastruktúra-, a kis- és középvállalkozói szektor, valamint a humán infrastruktúra fejlesztésében (…): részt vesz hazánk tízéves úthálózat-fejlesztési programjában, amely 600 milliárd forintos beruházást jelent. A program költségvetési forrásból, belföldi és külföldi banki forrásból, továbbá EU-támogatásokból valósul meg. (…) Vezető szerepet tölt be a magyarországi kis- és középvállalkozások fejlődését elősegítő hitelprogram kidolgozásában és megvalósításában, összhangban a piacgazdaságot kiépítő kormányzati fejlesztési célokkal. (…) Szerepet vállal az egészségügy egyik legfontosabb kérdésének, a háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis privatizációjának megoldásában. (…) Kiemelten fontos feladata, hogy továbbítsa és koordinálja az Európai Unió pénzintézeteitől kapott forrásokat, egyesítse saját forrásaival, és kölcsönösen fontos fejlesztési projekteket finanszírozzon. (…)”
És most ugyanez, ellenzéki megfogalmazásban, Keller László szocialista országgyűlési képviselő parlamenti beszédében: „Ahelyett, hogy a közpénzeket tiszta versenyben, esélyegyenlőséget biztosítva, átlátható módon költenék el (mármint a hivatalban lévő kormány – a szerk.), mindezt a Magyar Fejlesztési Bank közbeiktatásával, közmorált sértő módon teszik. A versenyt kizárva, a miniszterelnök emberei által kiagyalt univerzális csodavállalatokhoz terelik az adófizetők pénzét; lásd Vegyépszer, Happy End, Defend Kft. Miközben a hazai vállalkozások – hamis ideológiába bújtatott – támogatását hangoztatják, százmilliók tűnnek el a felelős miniszter testvérének közreműködésével létrehozott, magyar vállalkozókat nélkülöző cégek hálójából. (…) Hosszasan lehetne sorolni a kormány kedvezőtlen megnyilvánulásait a gazdaság szereplőivel szemben (…). A gazdaság szereplőinek jogos elvárása, hogy a kormányzat tevékenysége, döntései, viszonya a gazdaság szereplőihez egyidejűleg legyenek jogszerűek, ésszerűek és morálisan is elfogadhatók. Átlátható, nyílt, nyilvános módon szülessenek meg a döntések, ezekért vállalja mindenki a felelősséget. Ne csak azoktól várjuk el a felelősségvállalást, akik nem rendelkeznek a felelősségtől mentesítő kapcsolati rendszerrel! Törvényekkel biztosítsuk a gazdasági szereplők számára oly fontos intézmények hatékony, szükség szerint független működését.”

Vajon hol az igazság? Középen? S lehet-e egyáltalán az MFB Rt. – és, tegyük hozzá, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. – tevékenységének kapcsán arról beszélni, hogy mekkora ma az állam közvetlen befolyása a gazdaságra? Vagy csak aktuálpolitikai – állami részről elkövetett törvénysértést firtató – következtetései lehetnek egy ilyen elemzésnek?

Magánosítás 1998–2002

Az Orbán-kormány a felállását követően szinte azonnal megkezdte az állami vagyon és az azt kezelő intézmények központosítását: a Miniszterelnöki Hivatal alá rendelték az ÁPV Rt.-t, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) és a társadalombiztosítót. Meghirdették az „egységes állami vagyonkezelés elvét”.
A privatizáció 1998 után lényegesen lelassult, miközben az ÁPV Rt. tulajdonának köre évről évre folyamatosan bővült. Már 1999-ben alig növekedtek az ÁPV Rt. tranzakciói, 2000-ben pedig drasztikusan visszaestek. Az időszak főbb privatizációs bevételei: Mol Rt. – ezt még a Horn-kormány bonyolította, de a bevétel már ekkor folyt be – 66,3 milliárd forint; Magyar Távközlési Rt. 75,2 milliárd, az erőművek, majd az áramszolgáltatók kerültek sorra, egyenként 1–4 milliárd körüli összegért, s következett a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. harmincszázalékos részvénycsomagja 9,1 milliárdért.

Az ÁPV Rt. 1998-ban és 2000-ben veszteséggel zárt, így nemhogy segítette volna az állami költségvetést, hanem közpénzeket vont el tőle. 1998-ban az rt. a kiadások oldalon „vállalati támogatások” jogcímen majdnem annyit költött reorganizációra – ebben benne volt a Postabank válságkezelése –, mint 1993 és 1997 között összesen. 1999-ben a Malév-részvények visszavásárlása volt emlékezetes, amivel 97 százalékos tulajdoni részt szerzett a légitársaságban. Többek között nagy értékű ingatlanokat vett meg a Honvédelmi Minisztériumtól és a Magyar Televíziótól, de mert az átadott vagyonnak a tulajdonosa a KVI, e két intézmény pedig csak a kezelője volt, nem történt más, mint hogy a KVI többletforráshoz jutott a parlament által elfogadott költségvetéshez képest.
2000-ben a legtöbb pénzt az MFB kapta, 32 milliárd forintos tőkeemeléssel, autópálya-építésre. 2001-ben – a lapzártánkkor ismertté vált privatizációs felülvizsgálat előzetes adatai szerint – az ÁPV Rt. tizennégy társaságot értékesített. A 2001. december 31-i adatok szerint a vagyonkezelőnél 162 társaság van – ezekből 73 tartós állami tulajdonban maradó, a privatizálható cégek száma 89, ami tízzel több, mint egy évvel korábban –, vagyona 740,65 milliárd forint, míg egy évvel korábban 773,65 milliárd volt, tehát alig változott.

Minden(v)evő MFB

A Magyar Fejlesztési Bank az elmúlt néhány hónapban magába szippantott tizenkét állami gazdaságot plusz a Bábolna Rt.-t; ezeket az ÁPV Rt.-től térítésmentesen kapta meg. Sajtónyilvánosságot kapott a Defend Kft. esete, a Mol gázüzletágának hozzákerülése, az Újpest FC Kft. húszszázalékos tulajdonrészének története is. Ezekkel együtt ma már több mint száz cég szerepel az MFB portfóliójában, köztük a Zsolnay Porcelángyár és a legnagyobb konzervgyárak. Nem tévedés, az MFB korábban konzervgyárakat el is adott, mint ahogy többek között gépipari érdekeltséget is. Politikai elemzők szerint nem kétséges, hogy a most összevásárolt cégeknek is ez lesz a sorsuk.
A gond nem is magával a felvásárlással és az eladással van, hanem azzal, mit vásárol, majd mi történik a cégekkel, s utóbb jellemzően hogyan adja el őket. Ugyanis nem nemzeti értékeket képviselő és ezért állami feljavításra szoruló társaságokról van szó, hanem… Vegyünk sorra egy-két példát, belenyugodva, hogy témaválasztásunkkal bizony besétáltunk az aktuálpolitika utcájába!

„Hogyan lehettek a volt herceghalmi állami gazdaság privatizációjának fő haszonélvezői a dolgozók helyett felcsúti kötődésű üzletemberek?” Ezzel a címmel intézett a tizenkét állami gazdasággal kapcsolatban írásbeli választ igénylő kérdést Keller László Orbán Viktor miniszterelnökhöz, 2002 februárjában. Nem először interpellált az ügyben; 2001 májusában is megnevezte a gazdaságok MFB-n keresztüli eladásának haszonélvezőit: „a kormányhoz közel álló személyi és vállalkozói kör”. Akkor Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a következőket mondta: „A kormányhatározatból az értékesítés alapelvei közül kiemelhető, hogy az értékesítendő vagyonnak nemzeti érdekkörben kell maradnia, a megvásárlásra a mezőgazdasági társaságokban dolgozók kapnak lehetőséget. A társaságok értékesítése során az állami tulajdonú mezőgazdasági termőföld nem adható el. Ezeket az elveket a kormány emelt fővel vállalja, mivel biztos benne, hogy a polgárok többsége egyetért vele, hiszen lehet-e rokonszenvesebb privatizáció, mint amikor a társaságoknál dolgozók válhatnak vállalkozóvá…”

Magántulajdon, állami tulajdon

A versenyképes területeken kívánatos az állami vagyon magánosítása, hiszen – ha mást nem, ezt jól megtanultuk korábban – az állam lassan és jellemzően rosszul reagál a piaci kihívásokra, hajlamos elvonni a tőkét a nyereséget termelőktől és azt a kevésbé hatékony területekre átcsoportosítani. Békesi László egykori pénzügyminiszter, ma az SZDSZ szaktanácsadója szerint azonban a nagy tőkebefektetést igénylő, a piaci hatásokat korlátozottan befogadni képes ágazatokban más a helyzet. Ezekben – ilyen az energetika, a tömegközlekedés, a nagy infrastruktúrák stb. – az állam lehet hatékony tulajdonos és üzemeltető. Ám tőkeszegény, nyitott gazdaságú országokban e területeknek a fejlődését is meggyorsíthatja a privatizáció.
Így tehát a privatizáció leállítása, illetve befejezetté nyilvánítása lehetne szakmailag megalapozott is, ha az állna mögötte, hogy minden piacképes területet sikerült magánkézbe adni, s ami még állami tulajdonban van, az stratégiailag abban is kell, hogy maradjon.
Ám hogy nem erről, hanem sokkal inkább a piaci mechanizmusok egyéb indíttatású eltérítéséről van szó, az látszik a konkrét újraállamosítási esetekből. Ezeket ugyanis rövid időn belül követte a vagyonnak egy szűk csoport tulajdonába juttatása.

Kiválasztottak

A tizenkét volt állami gazdaság között szerepelt a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. és a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. Az elsőt illetően az elmúlt hetekben napvilágra került, hogy Nyerges Zsolt, a Várhelyi-per egyik védője és sok más szállal a Fidesz alapítóihoz kapcsolódó ügyvéd – miután az ÁPV Rt. delegáltjaként bekerült a társaság igazgatóságába – rögtön esélyessé vált arra, hogy az MFB Rt. által nyújtott igen kedvező, húszéves lejáratú hitel segítségével jelentős érdekeltséget szerezzen az állami gazdaság jogutódjában. A társaság döntő hányadát pedig Papp József, volt katonatiszt vásárolhatta meg, akit a sajtóhírek (HVG, Magyar Hírlap, Világgazdaság, Népszabadság) szerint a szolnoki fideszes érdekkör szemelt ki erre a feladatra. A herceghalmi privatizációban két felcsúti – a településhez a miniszterelnök kötődése jól ismert – vállalkozó neve bukkant fel, Bognár Sándoré és Flier Jánosé, utóbbi a helyi futballpálya-beruházáshoz is kötődik.
Ahhoz, hogy az ügyletek a benne érdekeltek számára rugalmasan alakulhassanak, néhány szabályozási módosításra vagy éppen „feledékenységre” is szükség volt. Például arra, hogy a privatizációs pályázaton induló „dolgozók” közé lehessen sorolni a nemrég kinevezett igazgatósági tagokat is, illetve hogy az igen kedvezményes állami hitel felvételének kritériumai között ne szerepeljen tiltásként a közvetett tulajdonosok részvényeinek szabad adásvétele. No és persze szükség volt arra a tavaly tavaszi kormányhatározatra, amely lehetővé tette, hogy az állami gazdaságokat az ÁPV Rt. ellenszolgáltatás nélkül adja át az MFB-nek.
Az ügy márciusban Polt Péter legfőbb ügyészhez került. Immár tizenöt kérdésből álló beadványában Keller László arra is felhívta a figyelmet: ha az MFB-nél lesz az összes részvény, megszűnik a közvetlen állami tulajdon. Ebből viszont az következik, hogy a cég az új földtörvény értelmében nem szerezhet földtulajdont. Az érdekeltek ezt a szabályt egyetlen állami kézben maradt részvénnyel próbálják kikerülni.