Pórul jártak a Credithill Kft. ügyfelei

Az MNB összesen 17 millió forint bírsággal sújtotta a Credithill Kft.-t, egyebek közt azért, mert a pénzpiaci többes ügynök jogosulatlanul számított fel díjat ügyfeleinek a közvetítői tevékenységével összefüggésben, valamint az oktatási és nyilvántartási gyakorlata sem felelt meg a jogszabályoknak.

A pénzügyi felügyelet hiányosságokat azonosított továbbá a Credithill Kft. által foglalkoztatott közvetítői alvállalkozók oktatása, továbbképzése, végzettségük ellenőrzése és az általuk közvetített szerződésekről vezetett nyilvántartások területén is.

Az MNB azt is megállapította, hogy a Credithill Kft. több esetben nem elemzett és nem adott át kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek, nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges iratokat. Emellett a többes ügynök panaszkezelési szabályzatának tartalma sem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.

Az MNB mindezek miatt 12 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a Credithill Kft.-re és felhívta a jogszabályi előírások betartására, valamint határidő tűzésével kötelezte a feltárt hiányosságok javítására.

A felügyelet a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a pénzpiaci közvetítők tevékenységének ellenőrzésére, s ennek keretében egyebek mellett további célvizsgálatokat folytat a piaci szereplők jogszabályoknak megfelelő működésének ellenőrzése érdekében. (Magyar Nemzeti Bank)

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo