Pénzügyi válság: már félúton?

Az IMF szerint 1,4 ezer milliárd dollárral felérő globális veszteséget okozhat majd a jelenlegi hitelválság. A nemzetközi pénzügyi szervezet új féléves jelentésében adta közzé új veszteségbecslését, a korábbit 450 milliárd dollárral emelve meg. Megjegyzi, hogy az összeg nagyobb is lehet, mert a hitelek "minősége" romlik és a nem amerikai hitelekkel kapcsolatos veszteségleírások értéke is emelkedik. A veszteségeknél - az amerikai bankok - körülbelül félúton járhatnak.

12 millióig fedezve vagyunk
Az EU pénzügyminiszterei eldöntötték, hogy 50 ezer euróra (12,5 millió forintra) emelik a magánbetétek garanciájának minimumát. A nemzetközi pénzügyi válság kirobbanása előtt az Európai Unióban 20 ezer euró volt a minimum. Magyarországon eddig 6 millió forint (25 ezer euró) volt a határ.
A miniszterek ugyanakkor jelezték: több tagállam a közös minimumnál magasabban kívánja megállapítani a határt.
Az IMF, illetve monetáris és tőkepiaci részlegének vezetője azt javasolja, hogy a pénzvilág főszereplői és az illetékes hatóságok együttes vállalást tegyenek a jelenlegi hitelválság legyőzésére. Egy ilyen közös, "nyilvánosan tett "vállalással jót tennének a piacoknak. Ha nem tesznek ilyet, azzal viszont rosszat tesznek az egész globális gazdaságnak. A nemzetközi pénzpiacok feszültségei a gazdaság lassulását okozzák, visszatartják a fellendülést.

Az IMF a napokban kiadásra kerülő idei világgazdasági növekedési előrejelzését valószínűleg mérsékli - írja a Wall Street Journal. Az IMF illetékese, Jaime Carauna egyébként védelmébe vette a 700 milliárd dolláros amerikai pénzügyi segélytervet, megjegyezve, hogy a pénzből szerinte részben közvetlenül kellene átadni bankoknak. Az IMF úgy látja, hogy a nagy nemzetközi bankoknak még 675 milliárd dollárnyi extra pénzre is szükségük lehet a jövőben hitelezésük szintentartásához.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo