Összehasonlították a világ nyugdíjrendszereit, Magyarország hátul végzett

Növekvő fenyegetést jelent a nyugdíjrendszerekre az európai társadalmak fokozódó elöregedése az Allianz 71 országra kiterjedő nyugdíjjelentésének legfrissebb kiadása szerint. Az európai nyugdíjrendszerek alapos újragondolást igényelnek, az egyéni felkészülés jelentősége pedig egyre inkább felértékelődik.

„Azok a generációk, amelyek Magyarországon az utóbbi időben érték el a nyugdíjas kort vagy a közeljövőben érnek el oda, még úgy szocializálódtak, hogy az állam gondoskodik mindenről, az egyénnek csak annyi a dolga, hogy dolgozzon és fizesse az adót. Mára viszont már egyértelmű, hogy az aktív népesség egyre kevésbé lesz képes eltartani az idősebbeket, ezért egyre inkább szükség lesz arra, hogy mindenki előre gondolkodjon, és a megfelelő megtakarítás felépítésével gondoskodjon időskoráról” – hívja fel a figyelmet Nagy Zoltán, az Allianz Hungária Zrt. termékportfólió-menedzsment divíziójának vezetője.

A takarékoskodást ráadásul nem lehet elég korán kezdeni: már az X generáció tagjainak is nagyobb összegeket kell félretenniük ahhoz, hogy biztosítsák idős kori életszínvonalukat. Az Allianz nyugdíjjelentésének számításai szerint csak az euróövezetben évente átlagosan mintegy 350 milliárd euróval kevesebbet tesznek félre a fiatalabb generációk nyugdíjra a szükségesnél. Bár ez elsőre riasztóan magas szám, az elemzés szerint még ekkora kiesés is áthidalható lenne a megtakarítási ráta 25 százalékos emelkedésével.

Nagy Zoltán szerint a hazai adatok is azt mutatják, hogy későn kezdünk el takarékoskodni, hiszen a nyugdíjcélú megtakarítások tekintetében az önkéntes pénztárak biztosítási állományának 65 százaléka a 45 év feletti korosztályból kerül ki, és riasztóan alacsony, csupán 4 százalék azoknak az aránya, akik 30 éves koruk előtt elkezdik biztosítani öregkorukat.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo