Orosz pénzből fegyverkezik Ukrajna

Meghaladta az egymilliárd fontot (455 milliárd forintot) a zárolt orosz vagyoneszközök hozamából London által Ukrajnának vásárolt fegyverek értéke – közölte a brit védelmi miniszter.

John Healey, aki előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett, a londoni védelmi minisztérium szerda esti tájékoztatása szerint kijelentette: ennek a finanszírozási forrásnak a felhasználásával Nagy-Britannia többszázezer tüzérségi lövedéket, többszáz légvédelmi rakétát, valamint alkatrészeket vásárolt Ukrajna számára, emellett új szerződéseket kötött az ukrán fegyveres erők felszerelésének és járműveinek karbantartására.

A pénz dönti el az ukrajnai háborút
A pénz dönti el az ukrajnai háborút
Fotó: Pixabay
Healey elmondta azt is, hogy csak az utóbbi ötven napban, az ukrajnai védelmi kontaktcsoport júliusi ülése óta – amelyen döntés született az Ukrajnának szánt katonai szállítmányok felgyorsításáról – London csaknem 4,7 millió kézifegyver-lőszert, 60 ezer tüzérségi lövedéket és rakétát, több mint 2500 drónt, kétszáz elektronikai hadviselési rendszert, száz egységből álló könnyűfegyver-szállítmányt, 30 járművet, valamint drónelhárító és egyéb légvédelmi eszközöket juttatott Ukrajnába.

London 2,26 milliárd font (1025 milliárd forint) értékű fegyvervásárlási hitelcsomagot állított össze Ukrajna számára a szankciók alapján Nagy-Britanniában zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából.

A hitelt Ukrajna teljes egészében hadfelszerelések, köztük légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint harcjárművek javításához szükséges részegységek beszerzésére fordíthatja.

A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználható a zárolt orosz vagyoneszközök hozama Ukrajna pénzügyi támogatására.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo