Orbán Viktor: 2022 volt a legnehezebb év a rendszerváltás óta

A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tartott.

A migráció feltartóztatását és a rezsivédelem fenntartását is az idei év sikerei között említette Orbán Viktor. Mint mondta, az egyetlen európai ország vagyunk, amelyet egyszerre két irányból ér migrációs nyomás, hiszen a déli irány mellett Ukrajna felől milliós menekültáradat jelent meg.

Orbán Viktor fantasztikus eredménynek nevezte, hogy idén negyedmilliónál több illegális határátlépési kísérletet sikerült megakadályozni.

Sikerként szólt arról is, hogy Magyarország képes volt finanszírozni a megemelkedett energiaárakat, utalva arra, hogy ugyanazért a mennyiségért a tavalyi 7 helyett 17 milliárd eurót kellett fizetnie. Hangsúlyozta: úgy teremtette elő ezt az összeget az ország, hogy a rezsivédelmi rendszer lényegét meg tudta őrizni, és ez 2023-ra is megoldott.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo