Olyan híd épül, amelyet minden magyar is szívesen megcsodál majd

Az olasz kormány elfogadott egy rendeletet, mely újraindítja a Messinai-szoroson átívelő, Olaszországot Szicíliával összekötő, 3,2 kilométeres híd építését.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában. A rómaiak a Karthágó ellen viselt pun háborúk idején csónakokból akartak pontonhidat építeni, amelyen Metellus római konzul harci elefántjai kellhettek volna át, de kudarcot vallottak. Állítólag Nagy Károly is tervezte, hogy hídon juthasson el a szigetre. A 19. század végén pedig az vetődött fel, hogy alagutat építenek a messinai tengerszoros alatt.

A híd a 2001-2006 közötti Berlusconi-kormány idején vált konkrét elképzeléssé, még egy szerződést is aláírtak egy nemzetközi konzorciummal. A már elkezdett beruházást végül a feltételek hiányára hivatkozva 2013-ban törölte Mario Monti miniszterelnök leköszönő kormánya.

Az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium közleményében egyenesen az itáliai mérnöki teljesítmény koronaékszerének nevezte a leendő építkezést.

A Hajrá Olaszországot vezető Silvio Berlusconi is üdvözölte a projekt újraindítását, és méltatta a hatalmas mérnöki vállalkozást, amely szerinte nem csak Szicíliát és Calabriát köti össze majd, hanem Olaszországot egész Európával. (MTI)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo