Nyolcmilliárd forint munkaügyre

A munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére 8 milliárd forint költségvetésű programot hirdet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Ennek célja, hogy ügyfélbarát és korszerű munkaügyi kirendeltségek várják a rászorulókat. Egyebek mellett ez is kiderült Burány Sándor, munkaügyi miniszter internetes fogadóóráján, amelyet a politikus a Kormányzati Portálon tartott.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A fekete foglalkoztatásban a munkavállaló is érdekelt rövid távon. Ha nincs más választása, akkor elfogadja, hogy zsebből fizetnek neki, főleg, ha fiatal, hiszen nem gondol arra: ha így folytatja, akkor a nyugdíja nagyon kevés lesz. Ezért a kiszolgáltatottságért nem a munkavállaló, hanem a munkáltató a felelős - mondta Burány Sándor munkaügyi miniszter csütörtökön, a Kormányzati Portál internetes fogadóóráján.

A távmunkával kapcsolatban a miniszter kiemelte: ennek elterjesztéséhez szükség van azokra a pályázatokra, amelyeket a minisztérium már korábban kiírt. Ez néhány ezer álláshelyet jelent. A távmunka további népszerűsítéséhez már törvényben kellett rögzíteni ezt a munkavállalási formát is. A jövőben a lehetséges adójogszabály-módosítások következnek. Remélem, hogy a következő évben már a gazdálkodó szervezeteknek is érdekükben fog állni, hogy dolgozóik egy részét távmunkában foglalkoztassák – tette hozzá a szakminiszter.

A foglalkoztatottság növeléséhez beruházók és versenyképes munkavállalók kellenek. A keleti országrészben mindkettőhöz még erőfeszítéseket kell tenni. Az M3-as továbbépítése várhatóan ösztönözni fogja a beruházókat. A versenyképesség növelésében a felnőttképzésnek jelentős szerepe van, főleg Északkelet -Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon - tette hozzá a szakminiszter.

A kormány és a tárca egyszerre támogatott például Baktalórántházán beruházást, valamint a leendő dolgozók képzését. Kormányzati segítséggel új munkahelyek lettek Petneházán, Kisvárdán pedig számos dolgozó állása megmaradt. A képzéssel kapcsolatban Burány Sándor kiemelte, valóban nehéz megoldani, hogy valaki délelőtt dolgozzon, és utána tanuljon. Ha valaki munka mellett - este képzi magát - a költségeinek 30 százalékát levonhatja a személyi jövedelemadójából.

A hátrányos helyzetben élők és roma származásúak számára korábban Phare-programokon keresztül biztosított a minisztérium munkalehetőséget. Ezek közül néhány már megszűnt, de sok még csak most indul. Az EQUAL elnevezésű, esélyegyenlőségi programok pályázati hirdetése péntektől már olvasható lesz. Ez szintén egy olyan támogatási forma, amely segít az említett célcsoportnak munkahelyet létrehozni - tette hozzá a miniszter.

A közel jövőben a munkaügyi szolgáltatások fejlesztésére több mint 8 milliárd forintot fordít a szaktárca. A Humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében meghirdetett modernizációs projekt költségvetésének 75 százalékát, az európai szociális alapból finanszírozzák. A fejlesztésre alapvetően az épületek állapota és az informatikai háttér gyengesége miatt van szükség, a cél az, hogy ügyfélbarát és korszerű munkaügyi kirendeltségek legyenek azért, hogy minél gyorsabban munkát tudjanak találni a rászorulóknak.

A szolgáltatásfejlesztésre mintegy 1 milliárd forintot, minőségbiztosításra több mint 80 milliót, képzésre 1 milliárdot, infrastruktúra-fejlesztésre 1,5 milliárdot fordítanak. További 900 millió forintot a menedzsment, míg 3,5 milliárdot az informatikai fejlesztésekre szánnak.. Az összesen három évre szóló, mintegy 10 milliárd forintos pályázati felhívást pénteken hirdetik ki, ami a munkanélküliség mérséklését, valamint a foglalkoztatás bővítést célozza meg.

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo