Nyílt levélben fordult az Airbnb Nagy Mártonhoz, máris megjött a válasz

Az Airbnb nyílt levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, a levél több félreértelmezhető, illetve félrevezető állítást tartalmaz – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). 

Az Airbnb-célú ingatlanbefektetések az albérleti árak felhajtása mellett az ingatlanárak emelkedéséhez is jelentős mértékben hozzájárultak, ellehetetlenítve ezzel a saját otthont biztosítani kívánók számára a megfizethető lakhatást. A helyi lakosság így fokozatosan kiszorult a belső kerületek bérleti- és ingatlanpiacáról.

Mindezt jól mutatja, hogy a lakásárak és a lakbérek Budapesten csak a Covid óta több mint 40 százalékkal emelkedtek. Mindemellett az Airbnb az állandó lakosok háborítatlan magánélethez való jogait is korlátozza, különösen a főváros belső kerületei esetében.

A budapesti lakhatási válság kezeléséhez a kormány megadta a lehetőséget az önkormányzatok számára, azonban máig – egy-két kivételtől eltekintve – a kerületek és a főváros nem tett semmit a megfizethető lakhatás biztosításáért. A budapesti lakhatási válság kezelése érdekében ezért a kormány szigorítja a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) szabályozását.

Az új szabályok értelmében 2025-től kezdődően a magánszálláshelyek után fizetendő éves átalányadó – amely összegét tekintve 7 éve változatlan – Budapesten a négyszeresére, azaz lakószobánként a jelenlegi rendkívül alacsony 38 400 forintról 150 ezer forintra emelkedik. Emellett kétéves moratórium lép életbe az Airbnb típusú lakáskiadásra, azaz 2025-ben és 2026-ban nem lehet új nyilvántartásba vételt kezdeményezni rövidtávú lakáskiadás céljából a fővárosban.

A már nyilvántartásba vett és működő szálláshelyek számára nem jelent korlátozást a jelenlegi törvénytervezet, az új engedélyek kiadásának kétéves felfüggesztése pedig 2025 januárjától lép csak életbe. A kormány tehát nem tiltja be az otthonmegosztást – szögezték le, hozzátéve: a szigorítás ráadásul kizárólag Budapestre korlátozódik, az a vidéki településeket semmilyen módon nem érinti.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo