Nyáron sem pihennek a NAV-osok - ezeken a helyeken készülnek ellenőrzésekre

Ezúttal is frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Adótraffipax listája, ahol megyei bontásban közlik, a következő napokban kik számíthatnak a revizorokra.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nyári ellenőrzések

Az adóhatóság összefoglalója szerint a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai július 1-ig a III. kerületi Heltai Jenő téri piacon és környékén a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, továbbá a fővárosi építkezéseken a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik. Ahogy eddig, úgy most is megjegyzik: a közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai június 21. és 30. között a fővárosi vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júniustól ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át. Július 25-ig a távol-keleti árukat értékesítő kereskedőket, piacokat, bevásárlóközpontokat és éttermeket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, az áruk eredetét és a jövedéki termékeket vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A helyi NAV-osok június 21. és 27. között Harkakötöny, Zsana, Balotaszállás és Kunfehértó településeken ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján. Júniusban, júliusban és augusztusban a zöldség- és gyümölcs-kiskereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá nyomon követik a bevételek alakulását is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai szerdán Sásdon és Magyarszéken a vendéglátóhelyeken, csütörtökön pedig Komlón, az ékszerboltokban ellenőriznek. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békésben

Június 28. és július 4. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a vendéglátóhelyeken, valamint a piacokon ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Borsodban

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és 24. között a zöldség- és gyümölcskereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Hajdú-Biharban

A megyében szerdáig a fagylaltárusoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Hevesben

Egész júniusban a megyei cukrászdákban, fagylaltozókban és kávézókban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júniusban a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. Indokolt esetben forgalomszámlálásra is sor kerülhet. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komáromban

Június 25-ig a fagylaltozókat és a cukrászdákat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések. Nógrádban. A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket: június 22. (kedd) Balassagyarmati járás,

  • június 23. (szerda) Salgótarjáni járás,
  • június 24. (csütörtök) Bátonyterenyei járás,
  • június 25. (péntek) Szécsényi járás.
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fagylaltozókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és augusztus 15. között ellenőrzik a megyei fürdőket és strandokat. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál.

Somogyban

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi helyszíneken végez ellenőrzéseket: fagylaltozóknál, cukrászdáknál és építkezéseken.

Tolnában

Június 25-ig a vendéglátóhelyeket és fagylaltozókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az árukészletek eredetét és a jövedéki szabályok betartását.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai június 30-ig a vendéglátókat ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

Veszprém megye 

Június 25-ig a cukrászdákat, kávézókat és fagylaltozókat ellenőrzik.

Zalában

Július 4-ig a fagylaltozókban, cukrászdákban, kávézókban ellenőriznek.A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo