Nyár végi hajrá – hova készülnek a NAV-osok?

Ezúttal is frissítette megyékre lebontva szokásos Adótraffipax listáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

KIEMELT ELLENŐRZÉSEK

A NAV összefoglalója szerint a hivatal munkatársai július után augusztus folyamán is összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. Az ellenőrzések elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, strandokon értékesítőket és szolgáltatást nyújtókat érintik.

A NAV a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a jövedéki kiskereskedők működését vizsgálja.

ÉSZAK-BUDAPEST

Itt hétvégenként a budapesti strandokon, rendezvényeken és a turisták által látogatott helyeken ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a vendéglátóhelyeket, személyszállítókat, és a zöldség-gyümölcs kiskereskedőket vizsgálják. Mint arra felhívják a figyelmet, az adóellenőrök a hét valamennyi napján és a fentieken túl más gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál is végezhetnek vizsgálatokat.

KELET-BUDAPEST

Augusztus 30. és szeptember 3. között ellenőrzik a belvárosi VI. és VII. kerület turisztikailag frekventált területeit. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét és a jövedéki termékeket is vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

BÁCS-KISKUN MEGYE

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését:

  • augusztus 18-án (szerdán) Kecskeméten,
  • augusztus 26-án (csütörtökön) Pálmonostorán, Petőfiszálláson és Gátéron,
  • augusztus 28-29-én (szombaton és vasárnap) Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.
A NAV-osok augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken is ellenőriznek. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

BARANYA MEGYE

A NAV baranyai munkatársai augusztus 16. és 22. között kedden Pécsett, az Engel János utcai üzletekben, szerdán az 57-es főút mentén, közterületen értékesítő gyümölcskereskedőknél, csütörtökön pedig Pécsett, a Klimó György utcai boltokban és vendéglátóhelyeken ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

 

BÉKÉS MEGYE

Augusztus 23. és 29. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a papír- és írószer-üzletekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint foglalkoztatottak bejelentését.

FEJÉR MEGYE

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 16. és 19. között Székesfehérváron a Királyi napokon ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. augusztus 16-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai augusztusban elsősorban

  • a megyei strandokat, fürdőket,
  • vendéglátóhelyeket ellenőrzik.
  • A közelgő iskolakezdés miatt a papír- és írószer-kereskedők,
  • a távol-keleti ruházati termékeket értékesítők is ellenőrzésre számíthatnak.
  • A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és a jövedéki termékeket vizsgálják.
  • A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
NÓGRÁD MEGYE

Augusztus 16. és 19. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • augusztus 16. (hétfő) Salgótarjáni járás,
  • augusztus 17. (kedd) Balassagyarmati járás,
  • augusztus 18. (szerda) Pásztói járás,
  • augusztus 19. (csütörtök) Bátonyterenyei járás.
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a zöldség- és gyümölcs-kiskereskedésekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését. Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

 

SOMOGY MEGYE

Somogy megyében a 33-34. héten is folytatódnak a NAV ellenőrzései az idegenforgalmilag frekventált településeken. A revizorok vizsgálják:

  • a rendezvényeket és a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneket,
  • azokat az adózókat, akik a nyár folyamán már követtek el mulasztást,
  • a szálláshely-szolgáltatókat,
  • a jövedéki termékeket forgalmazókat.
  • A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét vizsgálják a revizorok.
A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

 

 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo