Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,4%-kal nőtt, a költségvetés létszáma 1,1%-kal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset 9,4%-kal, a nettó átlagkereset 8,0%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8%-os növekedése mellett) 1,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltatóágazatok egy részére jellemző – ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 13,8%; kereskedelem, javítás 9,3%; egyéb közösségi személyi szolgáltatás 3,4%, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 2,6% –, de az építőipar létszáma is több mint 2%-kal növekedett. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett jelentős mértékű létszámcsökkenés következett be a feldolgozóipar egyes területein: a textília-, textiláru-, bőrtermék-, lábbeligyártásban (11,8%), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (7,7%), valamint az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártásban (7,1%). A költségvetésben a szociális ágazatban bekövetkezett 3,7%-os létszámnövekedés miatt az egészségügyi, szociális ellátás területén kismértékű (0,2%) volt az emelkedés, a többi fő területen azonban csökkent a létszám.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 140 700 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 200 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 196 600 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 131 400 forintot (ezen belül a fizikaiak 91 600 Ft-ot, a szellemiek 209 600 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 163 200 forintot (ezen belül a fizikaiak 96 800 Ft-ot, a szellemiek 184 600 Ft-ot) kerestek.
A bruttó keresetek a versenyszférában 11,5%-kal, a költségvetési intézményekben 6,3%-kal haladták meg a 2003. azonos időszakit. Ez utóbbi területet havonként egyenletes, 6% körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál az első két havi 10% körüli növekedést márciusban – az éves nyereség-, prémium-, jutalomfizetések miatt – 14,4%-os követte.
A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (314 100 Ft), ezt követte a vegyipar (185 100 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (183 100 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (163 300 Ft), az oktatás (160 900 Ft). Legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában (75 800 Ft), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (84 200 Ft), a mezőgazdaságban (87 300 Ft) a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (87 700 Ft), illetve az építőiparban (93 300 Ft) dolgozók kerestek.
A nettóátlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 Ft-nak felelt meg, (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 100 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 117 900 Ft). A 2004. évi adó és járulékfizetési kötelezettségek emelkedése miatt a nettó átlagkeresetek növekedése minden hónapban rendre alatta maradt a bruttó keresetekének (az első negyedévben összességében 1,4 százalékponttal).
A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 147 300 Ft (január–márciusi átlagos középárfolyamon számítva 566 euró) volt, ez 10,4%-os növekedés az előző év első három hónapjához képest. A munkajövedelem kereseten felüli része munkavállalónként átlagosan 4,5% volt.
Nőtt a foglalkoztattak száma; az átlagkereset havi 140 ezer forint
A nemzetgazdaságban (az 5 és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél) átlagosan 2 millió 766 ezren álltak alkalmazásban 2004 I. negyedévében, ez 0,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.