Aki autópályán vagy híd elõtt járt már fizetõkapunál, tudja, hogy az ott szolgálatot teljesítõ pénzbeszedõvel nem kerül a legbizalmasabb kapcsolatba. Szinte észre sem veszik egymást, az ember benyújtja a pénzt, alkalmasint visszakapja az aprót, aztán továbbhajt. Részemrõl több ezerszer áthaladtam már az Oakland és San Francisco között az öblön átívelõ híd mind a tizenhét fizetõ állásán, de soha egyetlen megjegyzésre érdemes szót sem váltottam senkivel.

1984 egy késõ délelõttjén ebédelni indultan San Franciscoba. Ahogy megálltam a fizetõhelyen, hangos zenét hallottam. Akár valami estély, vagy Michael Jackson koncert. Körülnéztem. Sehol egy letekert ablakú személygépkocsi vagy teherautó. A fizetõállás bódéjában álló férfi táncolt az ablak mögött.
- Maga meg mit csinál? - kérdeztem
- Bulizom.
- Mi a helyzet a többiekkel? - intettem a másik 16 állás felé, ahol senki sem mozdult
- Nincsenek meghívva
Még vagy egy tucat kérdést feltettem, de mögöttem a sorban valakinek nagyon sietõs lehetett, mert nyomni kezdte a dudáját, mire elhúztam. Mindenesetre megjegyeztem magamnak ezt a fickót és elhatároztam, hogy újra megkeresem. Volt valami a szemében ami arról árulkodott, hogy ez a bódé nem akármilyen hely.

Hónapokkal késõbb láttam újra, változatlanul hangos zene mellett, tehát még mindig bulizott.
- Mit csinál? - kérdeztem ismét
- Emlékszem magára a múltkorról. Még mindig ugyanazon a bulin táncolok.
- Ne mondja. Na és mi a helyzet a többiekkel?
- Állj! Maga mit lát, ha odanéz? - bökött emberem a fizetõhelyek sorára
- Hogy mit? Hát fizetõbódékat.
- Semmi fantáziája!
- Rendben, feladom. Maga mit lát?
- Függõleges koporsókat.
- Miket beszél?
- Mindjárt bebizonyítom. Minden reggel fél kilenckor élõ emberek sétálnak be oda, aztán nyolc órán át halódnak. Fél ötkor feltámadnak halottaikból, mint Lázár, elõmásznak és hazakocognak. Nyolc órán keresztül jégen az agyuk, csak a kezük jár gépiesen.

Elképedtem. Ez a pasas megideologizálta a munkáját. Nem bírtam magamba fojtani a következõ kérdést:
- Magánál miért van egészen másként? Szemlátomást remekül érzi magát.
- Sejtettem, hogy ez fogja érdekelni. Tudja táncosnak készülök. A fõnökeim - mutatott az irodaépület felé -, fizetik a próbáimat.

Tizenhatan élõhalottként dolgoznak, a tizenhetedik meg hajszálra ugyanolyan körülmények között kitalálja, hogyan lehet mégis igazán élni. Ez az ember bulizik ott, ahol én vagy valaki más valószínûleg három napig sem bírná. Belepusztulnánk az unalomba.
Késõbb együtt ebédeltünk és kijelentette:
- Nem értem, miért gondolják, hogy unalmas a munkám. Csupa üveg sarokirodában dolgozom. Elõttem a Golden Gate, San Francisko, Berkeley dombjai, idejár nyaralni a fél világ, én meg csak beballagok mindennap és gyakorlom a táncot.

Lejegyezte:

Kreutz Zsolt
Willtord Magyarország