Legnépszerűbb banki szolgáltatás a folyószámla, amivel a válaszadó 14 éven felüliek 54 százaléka rendelkezett tavaly, szemben az előző évi 43 százalékkal.
Ez azt jelenti, hogy a bankkapcsolattal rendelkezők 80 százaléka beletartozik ebbe a körbe. Szociodemográfiai szempontból elmondható róluk, hogy jellemzően 20-39 évesek, többségük legalább középfokú végzettségű, havi nettó 100 000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban él és 20 000 lakosúnál nagyobb városban, illetve Budapesten lakik legdinamikusabb a bankkártya térhódítása. Hiszen 1998-ban a megkérdezettek teljes körén belül csak 14 százalék rendelkezett, rá egy évre 21, tavalyelőtt 32, múlt évben pedig már 44 százalék.
Hitel- vagy kölcsönszerződést lakásra, áruvásárlásra, személyi célokra a bankkapcsolatokkal rendelkezők 13 százaléka kötött a múlt évben. Az átlagosnál nagyobb arányban a 30-49 évesek, szakmunkás végzettségűek és vidéken élők.
Lekötött forint vagy devizabetétet a bankkapcsolatokkal rendelkezők 12 százaléka mondhat magáénak. Ennél a szolgáltatásnál felülreprezentáltak az 50 évesnél idősebbek, legalább középfokú végzettségűek, akik 20 000 lakosúnál nagyobb vidéki városban, havi nettó 140 000 forintnál több jövedelmű háztartásban élnek.
Valamilyen értékpapírt a válaszadók közül bankkapcsolatokkal rendelkezők 7 százaléka vásárolt tavaly. Közöttük felülreprezentáltak az egyetemet vagy főiskolát végzettek, vidéken havi nettó 100 000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásban élők. Ugyanakkor némileg átrendeződött a pénzintézetek ügyfélszerkezete. A megkérdezettek 13 százaléka lett ügyfele valamelyik pénzintézetnek az elmúlt év során. Döntő többségük, 70 százalékuk bankkártyás forint alapú folyószámlára kötött szerződést. Második helyen a bankkártya nélküli folyószámla szerepel, majd a takarékbetétkönyv és a lekötött forintbetét.
Szintén 2001-ben a válaszadók 7 százaléka megszakította vagy erősen csökkentette kapcsolatát valamelyik pénzintézettel. Nagy többségük azonban jelenleg is rendelkezik valamilyen bankkapcsolattal. Így arról lehet szó, hogy sokan több bank ügyfélköréhez tartoztak korábban, és egy részüket megszüntette vagy egyik pénzintézettől átpártoltak a másikhoz.
Népszerű banki szolgáltatások (GfK felmérés)
Tovább erősödik a bankok pozíciója, ugyanis a felnőtt lakosság egyharmada szándékozik igénybe venni valamilyen új banki szolgáltatást a következő egy-két évben. Legtöbben forint alapú folyószámlát szeretnének nyitni vagy bankkártyát igényelni. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a bankok ügyfeleiről végzett kutatása során, négy alkalommal 1000-1000 fő személyes megkérdezése alapján tavaly.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.