Nem kapnak pénzt a románok

Elhalasztotta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Romániának szánt hitelrészlet átutalását, miután a román alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány és a parlament által már elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.

A román média szombaton idézte az IMF közleményét, amely elérhető a washingtoni pénzintézet honlapján. Eszerint Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője elmondta: az IMF igazgatótanácsa hétfőn nem fogja megtárgyalni a román kormány által korábban elküldött szándéklevelet, mivel a Románia által vállalt gazdasági célkitűzések a részben alkotmányellenesnek nyilvánított takarékossági csomagra épültek.

A pénzintézet szerint az alkotmánybíróság által kifogásolt intézkedések - a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése, valamint a romániai bírók, ügyészek és az alkotmánybírósági tagok kiemelt nyugdíjainak újraszámolása - lényeges elemét képezték a takarékossági csomagnak, ezért az alternatív intézkedések meghozataláig az IMF igazgatótanácsa elhalasztja a Romániával kötött hitelegyezmény soron következő felülvizsgálatát.

Franks hozzátette, hogy az újabb intézkedéscsomag kidolgozásáról a román kormánnyal előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, és bízik abban, hogy mielőbb az IMF igazgatótanácsának a napirendjére tűzhetik a Romániával kötött hitelegyezmény felülvizsgálatát.

Adóemelés inkább

A román kormány szombaton délelőtt rendkívüli kormányülést tartott, amelyen az alkotmánybírósági döntés nyomán szükségessé vált pótlólagos takarékossági intézkedésekről tárgyaltak. Elemzők szerint a kabinet nagy valószínűséggel emeli a jelenlegi 19 százalékos áfát, de akár a személyi jövedelemadóra és a társasági adóra vonatkozó 16 százalékos egységes adókulcsot is növelheti.

Az Agerpres román hírügynökség által idézett kormányzati források szerint azonban előfordulhat, hogy ez utóbbi két adót nem kell módosítania a kormánynak, ha az áfát 24 százalékra emeli, az ebből származó pluszbevétel ugyanis fedezi a nyugdíjcsökkentés meghiúsítása nyomán a kormányzat korábbi takarékossági tervében keletkezett űrt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo