Nem vállalkozóbarát a magyar gazdasági környezet

Bár a vállalkozói lét megítélése továbbra is pozitív a magyarok körében, a valós vállalkozási aktivitás jelentősen esett az elmúlt egy évben. A friss adatok alapján bár a vállalkozásindítási szándék nem csökkent, a vállalkozási ötletek a korábban tapasztaltnál kisebb arányban valósulnak meg.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A pénz is fontos, de a hatás még inkább

A friss eredmények szerint a legfontosabb vállalkozói motiváció a hatás elérése lett. A korai szakaszban lévő vállalkozók kétharmada (68,6 százalék), míg a bejáratott, vagyis legalább 3,5 éve béreket fizető vállalkozások 58,7 százaléka állítja, hogy azért (is) alapította a vállalkozását, hogy valami lényegeset vigyen véghez. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy az egy évvel ezelőtti kutatási eredmények alapján éppen az anyagi biztonsággal kapcsolatos motivációk szerepe erősödött jelentősen.

Most pozitívabb jövőre vonatkozó várakozásokra, de beletörődésre utalhat, hogy a megélhetési motívum – bár mindkét vállalkozási fázisban a vállalkozók felét jellemzi – nem csak a 2024-es jelentéshez viszonyítva, hanem a teljes elemzési időtávon az eddigi legalacsonyabb értéket kapta.

Középmezőny, némi mozgással

A GEM kutatás a vállalkozói ökoszisztéma működésének értékeléséhez 36, a nemzetközi konzorcium által egyenként jóváhagyott szakértő megkérdezését végzi el minden országban. A 2024-es szakértői értékelések alapján a hazai vállalkozási keretfeltételek értékeléséből számított Nemzeti Vállalkozási Kontextus Index (NECI) értéke a tavalyival megegyezően 4,5 a 10 fokozatú skálán, ami nemzetközi viszonylatban közepesnek tekinthető, két tizedponttal marad el a globális GEM átlagtól. A felmérésben részt vevő visegrádi országok között Magyarország értékelése a legkedvezőbb, meghaladva az előző évhez képest csökkenő 3,7-es szlovák és a 4-es lengyel értéket.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo