Nem olyan lesz a húsvét, mint eddig

Sokan változtatnak idén húsvéti ünneplési és vásárlási szokásaikon: például tavalyhoz képest kevesebben vendégelnek meg rokonokat, ismerősöket. Spórolni a legtöbben a húsvéti fogásokon terveznek, a játékokon, ajándékokon viszont jóval kevésbé - derül ki a GKID felnőtt korú hazai internetezőkre reprezentatív felméréséből, amely az eMAG megbízásából készült. Ugyanakkor az emberek közel kétharmada továbbra is tervez ünnepi beszerzést.

A legtöbben idén is a tavalyihoz is hasonlóan tervezik megünnepelni a húsvétot, ám tavalyhoz képest néhány jelentős eltérés is tapasztalható: idén 5 százalékkal alacsonyabb azoknak az aránya (20 százalék), akik ismerősöket, rokonokat terveznek otthonukban vendégül látni az ünnep alatt - derül ki a GKID 1700 fő körében zajlott, a hazai felnőtt korú internetezőkre reprezentatív felmérésből, amelyet az eMAG megbízásából készített el a piackutató cég.

Ételre kevesebb jut (Fotó: Depositphotos)
Ételre kevesebb jut (Fotó: Depositphotos)

A húsvéti szokások közül a legnépszerűbb a hagyományos húsvéti menü fogyasztása, a válaszadók 56 százaléka fog ezzel ünnepelni. Minden negyedik felhasználó készül tojásfestéssel, vagy kalács, sütemény készítésével, locsolkodásban pedig 31 százalékuk működik közre akár locsolóként, akár meglocsoltként. A hazai internetezők 15 százaléka szervez tojásvadászatot – minél több gyermek van egy családban, annál magasabb az így ünneplők aránya.

Legtöbbünknél otthoni sütés-főzéssel telik majd a húsvét

Az idei húsvétot saját bevallásuk szerint idén a legtöbben (33 százalék) otthon, szűk családi körben ünneplik majd. A válaszadók mintegy negyede számára sütéssel-főzéssel, étkezéssel telnek ezek a napok, de ugyanekkora hányaduk tervez kirándulást, negyedük vendégségbe hív rokonokat, ismerősöket, míg csaknem minden ötödik válaszadó (19 százalék) maga lesz vendég másnál.  A válaszadók mindössze 7 százaléka tervez az ünnepre kulturális programot, ugyanennyien belföldi utazást, és csupán 2 százalék utazik külföldre.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo