Nem érdemes halogatni a menedzserszűrést

A koronavírus-járvány a menedzserszűrésekre is rányomja a bélyegét. Nemcsak azért, mert a betegség tüneteihez most még a karanténfáradtság is társul, hanem azért is, mert jóval kevesebben jutnak el a vizsgálatokra. Úgy tűnik, egyre inkább Post-Covid szűrésekre járnak az emberek.

 

A lapunk által megkérdezett Swiss Medical a TOP100 leggazdagabb magyar közül hat üzletembert – hármat a tíz legtehetősebb közül – is az ügyfelei között tudhat. Volt, aki a pandémia miatt elhalasztotta éves szűrővizsgálatát, pedig a menedzserbetegség kockázatai most is ugyanúgy – ha nem jobban – fennállnak.

Menedzserbetegségről akkor beszélünk, ha a krónikus stressz miatt változik a dolgozó – leginkább közép- vagy felsővezető – közérzete és munkateljesítménye. A felelősségből, elvárásokból összegyúrt folyamatos stressz hatására ugyanis csökken az egyén stressztűrő képessége, aminek következtében a különböző testi betegségek (leggyakrabban szív- és érrendszeri, illetve emésztőszervi gondok) előfordulási gyakorisága megnő. Elnevezése onnan eredeztethető, hogy a vezetői státuszban lévőknél vették észre először azt, hogy a folyamatos készenlét, a döntési kényszer, a felelősség és az elvárások közti feszültség, a „magas mérce” destabilizálja a vegetatív idegrendszert, és csökkenti az immunrendszer ellenálló képességét, ezzel pedig számos panaszt okoz.

Elmaradnak a szűrések

Még most is sokan lemondják vagy elhalasztják a szűréseiket, pedig a hosszan tologatott vizsgálatokon sajnos nagyobb arányban diagnosztizálnak pajzsmirigyrákot, végbél- és emlődaganatot, melyeknek sokszor a mérete is nagyobb. Dr. Kirschner András, a Swiss Medical ügyvezetője szerint ezért a COVID-járványok másodlagos hatásaként egy-két éven belül romlani fognak a daganatos halálozási mutatók.

– A későbbi felismerés miatt ezek a betegek nehezebben lesznek műthetőek, és operáció után már nem reagálnak olyan jól a kemo- vagy sugárterápiára. Az is megfigyelhető, hogy a később érkező pácienseink – a bezártság miatt – sokszor öt–tíz kilogramm súlyfelesleggel jelennek meg nálunk. Emiatt a cukorbetegek értékei romlanak, másoknál újonnan fedezzük fel a cukorbetegséget. De a túlsúly a vérnyomást is meg tudja emelni, ezt is kezelni kell – teszi hozzá a szakember.

Kép:Fotolia

– Mivel a rendkívüli helyzetben sokan elhalasztják a szűrővizsgálataikat, nehéz megmondani, hogy milyen mértékben növekedett a menedzserbetegségtől szenvedők száma az elmúlt évben. Az viszont egyértelműen látszik, hogy az arány egyre inkább a nők irányába tolódik el – világítja meg a rendhagyó tendencia másik szempontját dr. Skorán Ottó belgyógyász, a Doktor24 stratégiai igazgatója is.

A szakember szerint a járvány okozta túlhajszoltság fokozatosan gyengítheti az immunrendszert, ami az állandó nyomás miatt képtelen a regenerálódásra, nem tudja megfelelően felvenni a harcot a különböző megbetegedésekkel szemben. A fizikai tünetek többféleképpen is jelentkezhetnek, de általában pszichés problémák jelzik a közelgő egészségügyi panaszokat.

Súlyosbító tényező a karanténfáradtság

De nem elég, hogy később jutnak el menedzserszűrésre az emberek, a stresszt folyamatosan növelik a járvánnyal járó munkaszervezési nehézségek, sőt, a karanténfáradtság is. A karanténfáradtság okán új szemponttá válhat a pszichés vizsgálat, ám ezt jelenleg még külföldön sem tartalmazzák rutinszerűen a menedzserszűrések. Áprilistól – itthon elsőként – a Swiss Medical végez komplex pszichomotoros felmérést dolgozói körében.

A menedzserszűrésen egyébként a belgyógyász kikérdezi a pácienst alvászavarról, szorongásról, fáradtságérzésről, fejfájásról, puffadásról, és ha kell, pszichológiai vagy pszichiátriai konzultációt javasol számára. A cég összefoglaló elemzéseiben egyébként a szorongás a páciensek három-négy százalékánál jelenik meg, a leggyakoribb kórkép pedig az elhízás, a zsírmáj, a magas vérnyomás és a pajzsmirigy-alulműködés.

A poszt-COVID-szindróma nem egyenlő a menedzserbetegséggel

Hogy el lehet-e választani ebben a különös helyzetben a menedzserbetegséget a karanténfáradtságtól? Skorán Ottó szerint ennél nagyobb gondot jelent az úgynevezett poszt-COVID-szindróma, azaz a fertőzés után, a betegség lezajlását követően több héttel jelentkező gyengeség, fáradtság differenciálása a menedzserbetegség tüneteitől. Emiatt a menedzserszűrési protokollok speciális laborvizsgálatokkal (COVID-antitest) és mellkasi röntgen mellett akár mellkasi CT-vel is kiegészülnek. De szívultrahang vizsgálat, illetve a kardiológiai vizsgálat és konzultáció is nélkülözhetetlen.
  • A Doktor24-nél például elindítottak egy olyan anonim pszichológiai konzultációs lehetőséget, amellyel a cégek támogathatják a munkavállalóikat, mentális védőhálót biztosítva nekik – mondja a stratégiai igazgató.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo