Négyszáz honi „szupermárka”

Több mint tízezer márkából összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust Magyarországon. Hazánk idén kapcsolódott be a 30 országra kiterjedő programba. A kiválasztást tizenhárom tagú szakmai zsűri végezte. A cégek kilétét a novemberi gálán hozzák nyilvánosságra.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A londoni központú Nemzetközi Szakértői Bizottság (International Brand Council) idén februárban Magyarországon is elindította a Superbrands programot. A szervezet a közel 30 országban működő program keretében az adott ország márkáinak értékelését és díjazását tűzte ki célul.

A díjazás a márkaépítést hivatott szolgálni, mely márkák a legsikeresebbek fogyasztói és szakmai szempontok alapján – cégenként illetve szektoronként akár több is. A díjazottak teljes listáját a novemberben megrendezendő Superbrands Magyarország Gálán hozzák nyilvánosságra.

Magyarországon egy tizenhárom tagú szakértői bizottság választotta ki a piacon működő márkák közül az idei 400 díjazottat, akik mind megkapják a Superbrand titulust. A kiválasztott márkák a Superbrand státuszt felhasználhatják kommunikációjukban, valamint lehetőségük adódik sikereik részletes bemutatására az ősszel megjelenő Superbrands Magyarország című könyvben.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo