Nagyot ugrik a román hadiipar, nem fogja majd az atom

Romániában készül SkyCeptor elfogó rakétákat gyártani a Patriot rakétavédelmi rendszert is kifejlesztő amerikai Raytheon vállalatcsoport - erről kötöttek megállapodást a Ploiestiben az Elecromecanica SA, a Romarm román védelmi ipari tröszt és a Raytheon vezetői.

Az emlékeztető aláírásánál jelen lévő Vasile Dincu román védelmi miniszter szerint a román hadsereg lesz az első, amely hozzájut a Ploiestiben gyártandó rakétákhoz, amelyeket szükség esetén "akár másnap" is bevethet, mivel ezek az olcsóbb, a "közép-kelet-európai országok költségvetése számára is elérhető" elfogók a Románia által is beszerzett Patriot rakétavédelmi rendszerekkel is kompatibilisek.

Szuper modern technológiát vesznek a románok (Fotó: Raytheon)

"Mi csak létező, nem pedig elképzelt eszközöket szerezhetünk be, tehát csak akkor köthetünk szerződést (a Romániában gyártandó SkyCeptor rakéták beszerzésére), ha közelebb kerülünk a gyártás megkezdéséhez, de az biztos, hogy mi leszünk az első megrendelők. Nem tudom, mennyit tudunk majd gyártani, és hogy már az első időszakban is jut-e belőle exportra, mert nekünk alapvető hazai szükséglet ezeknek a rakétáknak a beszerzése" - magyarázta a román védelmi miniszter.

A román védelmi trösztöt felügyelő ipari minisztérium képviseletében Florin Spataru tárcavezető kifejezte reményét, hogy az amerikaiakkal tervezett együttműködés olyan fejlesztéseket tesz lehetővé a két román hadiipari cégnél, amelyek nemcsak Románia védelmét szolgálják, hanem fontos szereplővé teszik az országot a fegyverek és katonai felszerelések nemzetközi piacán.

Wesley D. Kramer, a Raytheon Missiles & Defense elnöke hosszútávú partnerség kezdetének nevezte a szerdai megállapodást. Elmondta: a SkyCeptor hosszú hatótávolságú, alacsony költségű elfogó rakéta, amelyet a ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek elleni védelmi rendszerek számára fejlesztettek ki és a tervek szerint a Patriot rendszerekbe is integrálni fogják.

A román hadsereg 2020 szeptemberében vette át az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelynek beszerzéséről 2017-ben állapodott meg Washingtonban Klaus Iohannis román államfő Donald Trump akkori amerikai elnökkel. A román sajtó korábban amerikai forrásokra hivatkozva közölte: a Raytheon által gyártott, 56 darab PAC-2 Guidance Enhanced Missile-TBM (GEM-T), illetve a Lockheed Martin által gyártott 168 darab PAC-3 Missile Segment Enhancement (MSE) rakéta a teljes vételár 20 százalékát sem éri el: a 3,9 milliárd dolláros keretösszeg legnagyobb részét a hét rádiólokációs, illetve tűzvezetési rendszer, az ezeket kiszolgáló berendezések és 28 darab M903-as rakétakilövő jármű beszerzésére fordítják. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo