Nagyobb szerepet a kicsikek!

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedlemfejlesztési Kht. és a Magyar Ipar Szövetség (OKISZ) együttműködési megállapodást írt alá pénteken Budapesten.

Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója elmondta, az OKISZ tagjainak az ITDH hazai és külföldi képviseletei nemcsak exportlehetőségeket közvetítenek, hanem a kereskedelemfejlesztés területén lévő pályázati lehetőségekről is informálják őket, valamint az ITDH-n keresztül hozzáférnek a tagok a Világbanki és az Európai Unió tenderfigyelő szolgálatának információihoz is.

Tokár István, a Magyar Iparszövetség elnöke az aláírást követően azt mondta, hogy a szövetség 1120 tagszervezete az ipar valamennyi ágazatát magába foglalja. Hozzátette, a megállapodás értelmében a tagoktól érkező ajánlatokat, partnerkeresési, befektetési szándékaikat a szövetség az ITDH felé közvetíti majd.

Az Iparszövetség elnöke a Piac és Profit kérdésére azt is elmondta, hogy a 250 exportvezérelt tagszervezet segítségére is lehet a júniusban átalakuló ITDH, hiszen a szervezet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a Külügyminisztérium megbízásából ezentúl a gazdaságdiplomácia teljes eszköztárával segíthet a külpiacokra jutásban. Tokár István szerint az OKISZ arra törekszik, hogy a kis-, és középvállalati szektor nagyobb szerephez jusson az export és a foglalkoztatás területén.

Első lépésként az ITDH kereskedelem-fejlesztési pályázatai adta lehetőségekről és a nemzetközi vásárokon való részvételről kívánja tagjait informálni az OKISZ.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo