Nagyobb energiasokk érheti Európát, mint a 70-es években

Az 1970-es évtized egyetlen évében sem élt át világ az ideihez hasonló mértékű energiaársokkot - mondta a Bank of England kormányzója.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az 1973-as olajválság előzménye ugyanúgy egy háború volt, mint most. Akkor az arab-izraeli háború okozta. Az olajembargó az Amerikai Egyesült Államokat és nyugat-európai szövetségeseit, valamint Japánt is érintette. A kitermelt nyers kőolaj hordónkénti árát rövid időn belül közel négyszeresére emelték.

Forrás: Michael Ströck

Az olajárrobbanás 1973. október 17-én kezdődött, és gyakorlatilag ma ide kötjük a kommunista rezsimek válságának kiindulópontját. A nagy energiaigényű iparra épülő keleti diktatúrák elkezdtek eladósodni. Fő szállítójuknak, a Szovjetuniónak az embargó miatt bekövetkező gazdasági válság miatt ugyanis ugyancsak emelnie kellett energiahordozói árát és bár lassította az árrobbanást teljesen elkerülni nem tudta.

A nyugati gazdaság az olajsokknak köszönhetően egy rövid visszaesést követően hatalmas fejlődésnek indult. Nagy energiaigényű ipari vállalataikat leépítették, korszerű, energiatakarékos készülékeket kezdtek gyártani és megjelentek az alacsony fogyasztású kisautók. Európa energiafüggősége Oroszországtól ma nem akkora mértékű, mint amennyire a 70-es években az arab olajtól függött a kontinens nyugati része, de kétségtelenül jelentős.

Andrew Bailey a brit jegybank Londonban kiadott ismertetése szerint a brüsszeli Bruegel gazdaságkutató és elemzőműhely rendezvényén felszólalva elmondta: az egyetlen különbség az, hogy a hetvenes években több olyan év is volt, amikor energiaársokk érte a világgazdaságot - és ez annak idején a második világháború óta nem tapasztalt súlyosságú inflációs hullámot zúdított a brit gazdaságra - és a Bank of England nagyon reméli, hogy ezúttal nem ez történik.

Ettől függetlenül Nagy-Britanniában és máshol is a világban az idén történelmi léptékű sokk éri a reáljövedelmeket és a kiadásokat, és ennek okát, vagyis az ellátási oldalon kialakult sokkot az Ukrajna elleni orosz invázió még tovább erősítette - fogalmazott a brit jegybank vezetője.

Andrew Bailey szerint a Bank of Englandnek nincsenek olyan monetáris eszközei, amelyekkel ez a jelenség megszüntethető, mivel az energia- és az élelmiszerárak révén jelentős részben importált inflációról van szó.

Fél év alatt körülbelül, nagy ingadozásokkal kétszeresére nőtt az olaj ára (Forrás: portfolio.hu)

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi brit fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 6,2 százalékkal emelkedett a januári 5,5 százalék után.

Az előrejelzési konszenzus 6 százalékos éves inflációt valószínűsített februárra.

A februári tizenkét havi inflációs ütem a legmagasabb volt azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

Előadásában a Bank of England kormányzója kijelentette: azzal számol, hogy az üzleti tevékenység költségeiben megjelennek az árupiaci kockázatokban és volatilitásban végbement hatalmas változások, és mindez a gazdasági növekedés és a kereslet gyengülésével jár.

Hozzátette, hogy az erre utaló jelek már láthatók a fogyasztói és az üzleti felmérésekben.

A brit jegybank vezetője szerint ugyanakkor ellenirányú erővel hat a monetáris politikára az inflációs sokk, és a helyzetet rendkívül bizonytalanná teszi az a tény, hogy a koronavírus-járvány mellett európai területen kitört egy háború is.

Arra a kérdésre, hogy ha Kína esetleg nyíltan kiáll Oroszország mellett az ukrajnai háború ügyében, az nem okozhatja-e a globalizált világgazdaság újbóli széttöredezését, Andrew Bailey azt mondta: a világgazdasági környezetet most még több kihívás terheli, mint a 2007-2009-es globális pénzügyi válság idején, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a szakpolitikai döntéshozók és a kormányok egyértelművé tegyék: nem adják fel elkötelezettségüket a nyitott világgazdaság fenntartása mellett.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo