Nagy változás jön a dohányboltokban januártól

Az év végén megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze, melyek a legfontosabb változások és a felmerülő kérdések azok kapcsán.

Továbbá nem mehetünk el amellett, hogy bizonyos esetben, amennyiben a fogyasztónak nem feltétlen van tudomása arról, hogy ezek a kiegészítő termékek kaphatók az adott dohányboltban – tekintettel arra, hogy nem láthatja a pulton azokat – az impulzus vásárlás lehetőségének kizárása nyomán akár számottevő bevétel kiesést is generálhat a kiskereskedők számára, mely véleményem szerint a legsúlyosabb hátrány mely érheti a kiskereskedőket a törvénymódosításnak való megfelelés következményeként.

„Mindezeken felül azok a boltok, amelyeken belül elkülönített helyen van a dohánytermék-kiskereskedelem, egyértelműen át kell alakítsák az azt érintő belső elrendezést. Továbbá a kezdeti időszakban kérdéses lehet, hogy a Hatóság miként értelmezi a pultvonal feletti részt függetlenül attól, hogy álláspontunk szerint az egyértelműen a dohánybolt hátsó, kiszolgáló része és attól még állhatnak a dohánybolt elejében magas italhűtők, illetve pultok függetlenül attól, hogy azok fizikailag magasabbak a pultvonalnál.” – véli dr. Szabó Gergely ügyvéd.
 

 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo