Nagy változás jön a dohányboltokban januártól

Az év végén megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze, melyek a legfontosabb változások és a felmerülő kérdések azok kapcsán.

„A törvénymódosítás ezáltal kivezeti azt a versenyjogilag aggályosnak tekintett gyakorlatot, miszerint a szélesebb dohánytermék-palettával rendelkező dohánytermék-nagykereskedő nagyobb felületet, ezáltal előnyösebb megjelenési lehetőséget élvez a szerényebb portfólióval rendelkező piaci szereplőkkel szemben” – emeli ki a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási szakértője, dr. Szabó Gergely ügyvéd. 

A fentiek tükrében tehát a törvénymódosítás megszünteti a fogyasztók figyelmét elsődlegesen élvező (pultvonal feletti) terület esetében a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékek (pl. cigarettahüvely és cigarettapapír, elektronikus cigaretta, dohányzást imitáló elektronikus eszköz, dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termék, dohányzási célú gyógynövénytermék) megjelenítésének lehetőségét, tehát a dohánytermék-kiskereskedők kizárólag dohánytermékeket helyezhetnek ki pultra, illetve a pult feletti részre, amelyhez a jogalkotó azt a reményt fűzi, hogy csökkenhet a dohánytermék-kiskereskedők kitettsége a nagykereskedők irányába.

Ez a szabály ugyanakkor nemcsak a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékeket, hanem az egyéb termékeket (pl. rágó, sör, rövidital, üdítőital) is száműzi a pultvonal feletti részről, illetve amennyiben elkülönített helyen van a dohánytermék kiskereskedelem (pl. falusi bolt egy kijelölt, leválasztott része), akkor ezen elkülönített részről.

A törvénymódosítás rendelkezéseinek be nem tartása esetén kilátásba helyezett szankciók

A fentiek megszegése esetén pénzbírság szabható ki a dohánytermék-kiskereskedőkre, azonban amennyiben a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személy a fogyasztóvédelmi rendelkezést 3 éven belül ismételten megsérti, abban az esetben a Hatóság az adott üzletet legfeljebb 30 napos ideglenes bezárását rendelheti el. 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo