Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.    

A nagyvállalatok (250 fő felett) körében meglepő kép rajzolódik ki: az iparág egészét ők ítélik meg a legkevésbé pesszimistán, a legmagasabb arányban várva a növekedést, és a legkisebb mértékben a visszaesést. Saját teljesítményük megítélésében viszont jóval megosztottabbak – a visszaesést valószínűsítők aránya itt közel háromszorosa a kisvállalatoknál mért szintnek. Működésüket leginkább az energiaköltségek, a geopolitikai feszültségek, az ázsiai gyártók által mára még intenzívebben felpörgetett árverseny, piaci terjeszkedés kihívásai határozza meg.

Továbbá több válaszadó kifejezetten említette a gépipari, valamint az autóipari-akkumulátoripari kereslet ingadozását, mint jelentős kihívást. A nagyobb cégek terveinek, várakozásainak középpontjában pedig nem csupán az általánosabb digitalizációs kihívások, hanem kifejezetten az AI-alapú hatékonyságnövelés áll.

Fővárosi vs. vidéki vállalatok

A vidéki szereplők emellett kevésbé bíznak saját kilátásaikban: 21 százalékuk vár csökkenést, szemben a fővárosiak 11 százalékával.

A fővárosi cégek körében elenyésző azok aránya, akik egyáltalán nem használnak AI-t, míg a vidéki vállalatoknak közel ötöde rendkívül óvatos a legújabb automatizációs és AI- technológiák kapcsán.

A fővárosi cégek emellett nagyobb arányban számítanak az uniós forrásokra, mint növekedési tényezőre. A munkaerőhiány mindkét régióban általános, de míg a fővárosban erősebben érződik a mérnökök, projektmenedzserek és IT-szakemberek hiánya, addig vidéken a hagyományos szakmunkások – villanyszerelők, hegesztők, CNC-kezelők – pótlása okozza a legnagyobb fejfájást.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo