A bank 18%-kal növelte mérlegfőösszegét, míg a csoport eszközállománya 27,4%-kal bővülve 1243 millió forintot ért el 2003 végére. Az Konzumbank felvásárlása 105,4 millió forinttal járult hozzá az összes eszközállományhoz. A bank tájékoztatása szerint az MKB 2004 során teljes körűen beintegrálja a Konzumbankot, ennek eredményeként így összesen 30 ezer vállalati és vállalkozói valamint 124 ezer lakossági ügyfél részére kínálja szolgáltatásait az 50 fiókra bővülő egységes hálózatában.
A bank konszolidált jövedelmezőségi mutatói is számottevően felülmúlták 2002 évi értékeiket. Ebben szerepet játszott a költséghatékonyság javulása, a mutató 59,6%-ról 54,4%-ra mérséklődött 2003-ban. A tárgyévben a saját tőke arányos adózott eredmény (ROAE) értéke 15,5%-ot (2002: 12,2%), míg ezzel egyidejűleg az átlagos eszközmegtérülés mutató (ROAA) értéke 1,3%-ot (2002: 1,1%) ért el.
MKB: csoportszintű rekordév
Az ellentmondásos gazdasági környezet dacára az MKB csoport a bankhoz hasonlóan rekordteljesítményt mutatott fel, az adózás előtti eredmény 39%-kal, 18,2 milliárd forintra bővült 2003-ban. Az üzleti volumenek szintén rekordnagyságot értek el, melyet jelez, hogy a mérlegfőösszeg már az első negyedév során átlépte az 1000 milliárd forintos határt. Az MKB, mint bank és mint bankcsoport is a hazai bankszektor második legnagyobb profit tömegét realizálta 2003-ban.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.