2007. január 1-jétől a személyi jövedelemadó (szja) alsó kulcsának felső határa 1,7 millió forintra emelkedik, vagyis a 18 százalékos adó sávhatára 1 millió 550 ezer forintról 1,7 millió forintra, míg az e fölött lévő rész után kell 36 százalékkal adózni.
Megszűnik számos eddig igénybe vehető adókedvezmény: januártól az összevont adóalap adóját nem csökkenti 25 százalékkal a szellemi tevékenységé, a felnőttképzésé és a számítógép-beszerzésé, és nem jár a 2007. január 1-je után kötött szerződések alapján felvett lakáshitelek törlesztésére sem. Itt megvan az lehetőség hogy, aki 2007. január 1-jén már éppen megkezdte hiteltörlesztését, annak még jár a kedvezmény, négyéves kifutási idővel. Kiszélesedik a tandíj kedvezmény köre, ugyanis 2007. január 01-től nem csak az első alapképzéshez kötődik a kedvezmény, hanem minden felsőfokú képzés és szakképzés tandíja után is igénybe vehető. A kedvezményt csak egy magánszemély veheti igénybe a tandíj után.
Fontos újdonság, hogy a jövőben adóterhet nem viselő járandóságnak minősül majd a nyugdíj, amely így továbbra is adómentes, amennyiben a nyugdíjasnak nincs más jövedelme; ha viszont van, az beszámít az adóalapba, de a ráeső adó csökkenti a számított adót.
Különadó
Magánszemélyek a jövő évtől 4 százalékos különadó megfizetésére kötelezettek amennyiben éves összevonandó jövedelmük eléri az egyéni nyugdíjjárulék-fizetési felső határt (2007-ben várhatóan 6 748 850 forintot) meghaladó része után. Tehát csak a felső határt meghaladó jövedelmek után kell megfizetni a vállalkozásokhoz hasonlóan ezt a 4 százalékot.
Egészségbiztosítási járulék
A munkavállalók jelenleg 2006. szeptember 1-jétől, 6 százalékot fizetnek egészségbiztosítási járulék gyanánt, amelyből a természetbeni egészségbiztosítási járulék mértéke 4 százalék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék mértéke pedig 2 százalék.
2007. január 1-jétől emelés lesz, ekkortól az egészségbiztosítási járulék összesen 7 százalékot tesz majd ki, amelyből a természetbeni egészségbiztosítási járulék mértéke 4 százalék lesz, ez szolgálja az orvosi, kórházi ellátás fedezését. A pénzbeli egészségbiztosítási járulék, jellemzően a táppénz fedzete, ennek mértéke 3 százalék lesz. Ami nem változik: a munkavállalók nyugdíjbiztosítási járuléka továbbra is 8,5 százalék marad.
Minimum járulékfizetési kötelezettség
Mind foglalkoztatottnál, mind társas vállalkozó esetében 2007-től a minimum járulékfizetési kötelezettség mértéke 125.000 forintról 131.000 forintra változik. Továbbra is lehetőség van foglalkoztatói bejelentésre, melyről az Adózás rendje rendelkezik részletesen, mely alapján a foglalkoztatónak a járulékokat a tényleges és nem a minimum járulékfizetési összeg után kell megfizetnie.
Gépjármű adó
2007. január 1-től hatályos törvény szerint a súlyadót ezentúl az autó teljesítménye alapján megállapított adó váltja fel. Egy példaként hozott számítás szerint ez a következőket jelenti. Egy 70 kilowattos középkategóriás, 1300 kilogramm önsúlyú autó után jelenleg az adó 15.600 forint. Az új szabályok szerint az első három évben 21.000, a 4-7. évben 18.200, a 8-11. évben 14.000, a 12-15. évben 11.200, míg a 16. évtől 8.400 forint lesz az adó évente.