Mit jelent a cégeknek a kormány döntése a vendégmunkásokról?

A múlt csütörtökön megjelent Hivatalos Értesítő szerint a kormány a Fülöp-szigeteki Köztársaságot is beemelte abba az új országlistába, ahonnan továbbra is érkezhetnek külföldi munkavállalók hazánkba. “A döntés komoly könnyítést jelent a vállalatoknak. Hiszen azon túlmenően, hogy az ukránokat követően a legnagyobb arányt képviselik a vendégmunkások között, a nekik évente kiadott vendégmunkás-engedélyek száma növekszik a legdinamikusabban. Ugyanakkor azoknak a cégeknek, ahol a kirgizek, mongolok, kazahok is jelen vannak nagyobb létszámban, újra kell majd gondolni, hogy milyen forrásból oldják meg a létszámigényüket a jelenlegi engedélyek lejárta után - hangsúlyozza Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

„A szinte teljes foglalkoztatottság miatt nehéz újabb belföldi erőforrásokat találni, bár vannak még mozgósítható csoportok. A kormányzati stratégiával összhangban a munkaerő-kölcsönző cégek is a magyar állampolgárságú munkavállalók megtartására és létszámuk növelésére fókuszálnak, de nem mondhatunk le teljesen a vendégmunkások behozataláról. A gazdaság tervezett élénkülésével pedig még inkább szükség lesz a külföldi munkaerő szigorú szabályokhoz kötött foglalkoztatására” – hangsúlyozza Mihályi Magdolna.

Az utóbbi időben ugyan valamelyest visszaesett a cégek munkaerő-kereslete az alacsony gazdasági növekedés miatt, bizonyos iparágakban most is jelentős a munkaerőigény. Ilyen például az élelmiszer vagy a gyógyszeripar.

„A gazdaság ismételt fellendülésével várhatóan a feldolgozó- és szállodaiparban is ismét jelentősebb hiány léphet fel. A harmadik országbeli vendégmunkások jellemzően jelenleg is olyan munkakörökben dolgoznak, ahol egyébként is igen nehéz magyar munkavállalót találni” – összegez a Jobtain ügyvezetője.

 

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo