Minden bolttípus forgalma nőtt tavaly

A magyar háztartások napi fogyasztási cikkre 1670 milliárd forintot költöttek 2001-ben, 16 százalékkal többet, mint a megelőző évben. Ez azonban kevésbé a vásárolt mennyiség növekedésének, mint inkább a fogyasztói áremelkedésnek köszönhető.

A GfK Piackutató Intézet „Kereskedelmi Analízisek” című tanulmánya megállapítja, hogy a fejlődés valamennyi bolttípus forgalmát pozitívan érintette. Verseny-előnyre azonban csak a hipermarketek és lánchoz tartozó, kisebb boltok tudtak szert tenni.

A kedvező trend a január-februári adatok szerint idén folytatódik. Az év végi csúcsot követő januári visszaesés ebben az évben jóval kisebbnek bizonyult, mint tavaly.

Az egy vásárlásra jutó átlagos költés 1100 forintot ért el. Egy évvel korábban országosan az átlagos kosárérték 1060 forintot tett ki.

A hazai kereskedelem átalakulásának egyik érdekessége, hogy a napi fogyasztási cikkekből a háztartások beszerzéseiben a modern csatornatípusok együttes részesedése alig változott egyik évről a másikra. A hipermarketre, szupermarketre, diszkontra és a háztartások vásárlásaiból a Cash and Carry-re együttesen 51 után 52 százalék jutott a legutóbbi két évben.

Közülük csak a hipermarket tudta növelni a részesedését, 14-ről 17 százalékra. A többi bolttípus közül a láncba szerveződött kisebb bolt javított a pozícióján, 5 százalékos mutatója ugyanis 8-ra nőtt.

Hipermarket a GfK meghatározása szerint az a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlet, amely több tízezer cikkelemet kínál, és annak legalább 30 százaléka nem napi fogyasztási cikk; a pénztárgépek száma pedig meghaladja a tizet.

A lánchoz tartozó kis boltok közé a GfK piackutatói csak az országos hálózattal rendelkező CBA, Coop és Reál üzleteit sorolják.

Az egyes bolttípusok piaci hatóköre közül legnagyobb az önálló kis boltoké, amelyek eladótere 400 négyzetméter alatti. Ilyenben a hazai háztartások 97 százaléka vásárolt legalább egyszer. Ugyanez a mutató szupermarketnél 88, diszkontnál 80, hipermarketnél és lánchoz tartozó kis boltban 72, drogériában pedig 52 százalék.

Szupermarket az a 400-2000 négyzetméteres eladótérrel rendelkező bolt, amelynek élelmiszer és háztartási vegyi áru, kozmetikum választékát néhány ezer cikkelem alkotja. A pénztárgépek száma 3 és 10 között mozog.

A kis boltok vásárlói egész évben átlagosan 149-szer vettek valamit. Ez azt jelenti, a háztartások zöme két-háromnaponként felkeresi a rendszerint lakó- vagy munkahelye közeli kis üzletet. A szupermarketekben a vásárlási gyakoriság 65, ami heti egynél sűrűbb átlagos vásárlást jelent. A lánchoz tartozó kis boltok és diszkontok mutatója 49, illetve 48 – vevőik majdnem hetenként keresik fel őket. A hipermarketek vevőinél a 29-es átlag a kéthetinél valaminél gyakoribb ritmust jelez. A drogériák 10-es mutatója a havi egynél ritkább vásárlásról tanúskodik.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo