Miként látják anyagi helyzetüket a középkorú magyarok?

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59 évesek 58 százaléka inkább pozitívnak tartja az anyagi helyzetét, 42 százalékuk pedig gyengének. A válaszadók háztartásában az átlagos jövedelem 499 ezer forint volt, ami magas értéknek számít, ugyanakkor a korábban látott emelkedés megállt. A középkorúak 2 százaléka átlagosan 232 ezer forintos háztartási jövedelem mellett úgy érzi, hogy nélkülöznie kell, míg a másik végletet a 751 ezer forintos átlaggal rendelkezők képviselik, akiknek nincs anyagi gondja és rendszeresen félre tudnak tenni.

Javulást hozott az idei év a háztartásokat érintő fontos gazdasági mutatókban. Idén januárban 3,8, februárban 3,7, márciusban pedig 3,6 százalék volt az éves infláció, szemben az egy évvel korábbi, kiugróan magas 25,7, 25,4 és 25,2 százalékos mutatóval. Az infláció jelentős lassulása egyelőre nem hozott számottevő változást a középkorúaknál az anyagi helyzetet nézve. A K&H biztos jövő felmérés szerint az idei első negyedévben a 30-59 évesek 58 százaléka érezte kedvezőnek az anyagi helyzetét, ami nem jelent érdemi változást a korábbi eredményekhez viszonyítva, ugyanakkor valamivel meghaladja a múlt év különböző negyedéveiben született eredmények 53 százalékos átlagát.

Kinek mennyi pénz jut?
Kinek mennyi pénz jut?
Fotó: Depositphotos

“Az anyagi helyzet megítélése részben azért nem mutatott jelentős javulást az infláció lassulása ellenére, mert sokan nem érzik azt, hogy valóban kisebb tempóban emelkednének az árak. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a felmérésünk szerint a középkorúak háztartási jövedelme nem mutatott komolyabb emelkedést. Az első negyedévben az átlag 499 ezer forintot tett ki, ami lényegében megegyezik a múlt év harmadik és negyedik negyedévében mért 501 ezer és 502 ezer forintos átlaggal. Ezek az összegek a felmérés történetének legmagasabb értékei, ugyanakkor az látszik, hogy megállt a növekedés. 2018 és 2019 első negyedévében 282 ezer és 328 ezer forint volt ez az összeg, a múlt év első három hónapjában pedig 456 ezer forintnál járt” - mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo