Tegnap olvasgattam egyik kedvenc esszémet, ami egy újságcikknek indult 1899-ben, aztán bejárta az egész világot. Ha nem olvasták, pótolják: Ebert Hubbard: Levél Garciának!
Ezzel kapcsolatban azután elgondolkodtam sok más dolgon. Miért van az, hogy örök ellentét van a fõnök és a beosztott között. Persze a szervezeti hierarchiának különféle szintjein vannak, ez igaz, de ettõl még lehetne közöttük tökéletes összhang. Hangsúlyozom, nem kívánok egyik oldalra sem állni, volt módom mindkettõt kipróbálni, így egyet tudok érezni mindkét oldallal.
Az alkalmazott sokszor bírálja fõnöke döntésének létjogosultságát, vagy magát a fõnököt, és általában mindenre kiterjedõ elképzelése van arról, hogyan kéne ezt jól csinálni. De ez a hozzáállás megfigyelhetõ nagyon sok férfin, aki tudná, hogy kéne focizni, focicsapatot vezetni, vagy kormányozni az országot. Ezek a típusú emberek nem vesznek részt a folyamatokban, viszont nagyon jól tudnak másokat bírálni.
Sokszor elõfordult már, hogy hasonló panaszkodó típusú ember elkezdte bírálni a volt fõnökét, amikor nálam járt állásinterjún. Lelki szemeim elõtt már láttam, hogy hasonlóan fog majd engem ócsárolni, amikor a következõ munkahelyét próbálja megtalálni. Egyébként pedig õszintén mondja meg bárki: ki az, aki egy ilyen ember társaságát keresi, aki mindig mindenben és mindenkiben a rosszat keresi?
A másik oldalról nézve a fõnök mindig kevesli a munkatársai hatékonyságát, lojalitását, és ebbõl fakad az egyik legnagyobb hiba, amit fõnök elkövethet, hogy majd én csinálom meg, személyesen, mert õk úgy sem csinálják meg olyan jól.
Szóval ellentét. A gépezet pedig csak akkor mûködik jól, ha a fogaskerekek a helyes irányba forognak.
Nem akarok persze hamis képet festeni, nagyon sok ellen példát is tudnék mondani. Ahol a beosztott felnéz a fõnökére, és mindenhol csak jót mond róla, tiszteli a véleményét, és még lojális is a céghez. És olyat is tudok, ahol a fõnök a legnagyobb tisztelettel beszél a beosztottairól, kikéri a véleményüket, anyagilag és erkölcsileg elismeri õket. És nagyon érdekes, az esetek többségében, ez együtt mûködik. Hiszen azt aratjuk, amit vetettünk.
Visszatérve egy korábbi témánk, a tanulás fontosságára, jó esetben a fõnök felelõsnek érzi magát a munkatársaiért, így a képzésükért is, és valamilyen formában képzi õket. A beosztott pedig felelõsséget vállal a munkájáért és tudja, hogy hosszú távon csak úgy érhet el komoly sikereket, úgy lehet a cége legnagyobb hasznára, ha befektet magába és tanul.
Továbbra is érdekelne mi errõl a véleményük!
Zárásképpen egy idézet, amely Tonk Emil tollából származik. Nekem is nagyon tetszik, ezért legyen ez a zárszó:
"Akinek a tudás megszerzése drága, az vajon tisztában van-e a tudatlanság költségeivel?"

Kreutz Zsolt
Willtord Magyarország