Mibe kerül egy terrorakció?

Egy terrortámadás megszervezése - pénzügyi oldalról - relatíve nem igényel túl sokat. Ráadásul nem is drága: a szeptember 11-i New York-i események a legtúlzóbb becslések szerint sem kerülhettek többe 700 ezer dollárba, azaz 140 millió forintba.

A károk ehhez képest meghaladták a kétmiilliárd dollárt, azaz 400 milliárd forintot. A terroristák közötti kevés banki átutalás között egy sem lépte át a 40 ezer dolláros (8 millió forintos) határt, így nem is volt feltűnő a pénzmosást és gyanús pénzmozgásokat viszgáló hatóságok számára.

A hamis igazolványok megszerzése után valójában igen kevés dolguk van a támadás háttérembereinek: az akcióra szánt pénz forrása sokszor teljesen legális, hiszen adományok felhasználásával vagy hétköznapi üzleti tevékenységből származik. Így ez egy fordított pénzmosás, hiszen a "tiszta pénz"-t használják bűnelkövetésre - mutat rá a paradoxonra Patrick Rost, a RICS Global nemzetközi pénzmosás elleni szervezet elemzője.

Helyi erők, helyi pénz

Szemben a 9/11 résztvevőivel, akik zömmel szaúdiak voltak, így vízumot és repülőjegyet kellett szerezniük és a helyismeretük sem volz az igazi, a július 7-i (7/7) londoni támadás elkövetői mind brit állampolgárok voltak, így kevés határon átnyúló tranzakciót kellett lebonyolítaniuk (átutalások, telefon, utazás). A kevés és kis pénzmozgással járó tranzakciók ellenőrzése így a feladata ahatóságoknak, hogy még tervezési/szervezési szakaszban megakadályozzák a támadást, ez pedig nem egyszerű feladat.

A helyzet rendkívül bonyolult lehet, hiszen például a londoni merénylők bankszámláin folyó műveleteket és hitelkártyáinak használatát akár évekre visszamenőleg kell ellenőrizni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo