Mi van Trump költségvetésében, amiből világbotrány lett és összeveszés Elon Muskkal?

Donald Trump szerint az amerikai költségvetés számára milliárdos megtakarítást jelentene, ha megszűnnének Elon Musk vállalkozásainak kormányzati szerződései – az elnök erről közösségi médiaoldalán írt, válaszul a milliárdos vállalkozó részéről megfogalmazott vitriolos kritikára.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az amerikai elnök és a milliárdos vállalkozó kapcsolata a Kongresszus alsóháza által már elfogadott adócsökkentésről és kiadáscsökkentésről szóló törvénycsomag körül kialakult nézeteltérés nyomán hirtelen romlott meg.

Elon Musk a tulajdonában álló X közösségi oldalon egyebek mellett azt írta: amennyiben felmerül, hogy megszűnnének vállalkozásainak kormányszerződései, akkor arra a SpaceX űreszköze, a Dragon leszerelésével válaszol. Egy másik bejegyzésben azt írta, hogy a Donald Trump által bevezetett vámok az év második felében az amerikai gazdaság teljesítményének zsugorodását hozzák majd. Egy további írásában azt fejtette ki, hogy nélküle Donald Trump nem győzött volna a 2024-es elnökválasztáson.

Donald Trump Truth Social közösségi oldalán úgy fogalmazott: „nem érdekel, hogy Elon ellenem fordul, de ezt már hónapokkal ezelőtt megtehette volna”. Az elnök a Kongresszus előtt lévő törvényjavaslattal kapcsolatban azt írta, hogy az a költségvetés kiadásainak 1600 milliárd dolláros csökkentését és az ország történetének legnagyobb adócsökkentését tartalmazza.

A 2026-os amerikai költségvetési terv 114 milliárd dolláros növekedést tartalmaz a Pentagon kiadásaiban. Ebben Trump 25 milliárd dollárt különített el egy „Arany Kupola” rakétapajzs megépítésére űr-elfogók és műholdak segítségével.

Trump meg akarja szüntetni az egészségügyi és humán szolgáltatások programját, amely segít az alacsony jövedelműek energiaszámláinak támogatásában, valamint drasztikus csökkentéseket kíván végrehajtani számos más program esetében is. Ilyenek a külföldi segélyek, a megújuló energia fejlesztések támogatásai, valamint a szövetségi ügynökségek száma, amelyekben nagyszabású csökkentést tervez.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo