Mélyponton a magyarok cégalapítási kedve

Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban – 1.710 –, kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1.000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.

Tovább folytatódott a cégek számának csökkenése februárban is, több mint 2.000 céggel lett kevesebb a hazai társas vállalkozások száma. Ugyan decemberben volt egy kísérlet a trend megfordulására, de a februári összes cégszám nem csak decemberhez – mint magas bázisszám –, de novemberhez képest is kevesebb lett.

A kivárás jellemezheti a piacra kilépőket, továbbra is mélyponton a cégalapítási kedv. Az OPTEN adatbázisa alapján az elmúlt 5 év során mindössze 1 olyan hónap volt, amikor kevesebb cég alakult, mint most januárban, és szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értéke lett. Februárban az újonnan létrejött vállalkozások száma nem érte el a megszűnő cégek 60 százalékát sem.

Feltételezhető, hogy a gazdasági szereplők sokat tanultak az elmúlt 30 év történéseiből. Tapasztaltabbak, megfontoltabbak lettek, és a cégalapítási kedv csökkenése akár pozitív üzenetet is hordozhat. A mai gazdasági helyzetben nem a kapkodás, kétségbeesés jelei mutatkoznak azzal, hogy „alapítsunk gyorsan – hagyjuk a régit magára” hozzáállást látjuk, az adatok szerencsére nem ezt erősítik – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

A megszűnések száma kiugróan magas volt januárban és februárban is, míg januárban az elmúlt öt év legmagasabb értéke (a megszűnések száma megközelítette a 4,5 ezret), addig februárban az elmúlt öt év szezonális legmagasabb értéke lett. Ezen belül a végelszámolással megszüntetett cégek adják az egész 71 százalékát. Nem meglepő a végelszámolás magas aránya, úgy tűnik, beértek a tavalyi KATA változásához köthetően elindított végelszámolások. Feltételezhetően az egyszerűsített végelszámolási eljárások domináltak, aminek pozitív üzenete is lehet, amennyiben a cégek jellemzően nem hagytak maguk után tartozást, hiszen ellenkező esetben át kellett volna fordulniuk felszámolásba.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo