Megjött a lakosság kedve a befektetési alapokhoz

Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők, mint állampapírokban, amelyekből január végén, az első kamateső után már csak névértéken volt több a lakosság kezében, mint korábban. A legjobban a gigantikus összeget kereső részvénybefektetők jártak az év elején – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Ez a befektetési lehetőség is tetszik a magyaroknak
Ez a befektetési lehetőség is tetszik a magyaroknak
Fotó: Depositphotos

A befektetési jegyek hamarosan előznek

Az állampapírpiacról kikerült pénzekért folyó versenyben a bankok jól szerepeltek. Januárban 26,6 milliárd forint friss lakossági megtakarítás került banki kötvényekbe, amellyel a hitelintézetek háztartásoknál lévő hitelpapír-állománya 648,3 milliárd forintos 12 éves csúcsra emelkedett. A vállalati kötvények azonban továbbra sem kellenek a háztartásoknak, és januárban a külföldi hitelpapírok iránt is visszafogott maradt a kereslet. Hazai vállalati kötvényben mindössze 28,8 milliárd forintot, külföldi hitelpapírokban 952 milliárd forintot tartottak a magyar kisbefektetők. Ez utóbbi egyébként csúcsnak számít, ami leginkább a forint januári gyengülésének a következménye. 

Az év első hónapjában a lakosság kedvenc megtakarítása a befektetési alap volt. Hazai alapokba 122,3 milliárd forint friss pénz tettek be a háztartások, ezzel az állományuk 11 400 milliárd forint fölé emelkedett. Külföldi alapokba további 53,5 milliárd forint ment, ennek és az árfolyam-változásnak köszönhetően már 2430 milliárd forint fölött volt kisbefektetők állománya. Összességében véve az első hónap végén a magyar háztartások 13 832,3 milliárd forintot tartottak alapokban, vagyis alig 50 milliárd forinttal kevesebbet, mint állampapírban. Három évvel ezelőtt, amikor a magas kamatozású PMÁP-ok elindultak, még bőven 3 ezer milliárd forint fölött volt a különbség a kétféle megtakarítás között. 

Nagyot kaszáltak a részvénybefektetők

Januárban folytatódott a rali a tőzsdéken, a hazai kisbefektetők is jól jártak, csak a budapesti parketten 176 milliárd forintot kerestek egyetlen hónap alatt, a külföldi részvénypiacokon pedig további 72,4 milliárdot. A BUX-index történelmi csúcsokat döntött januárban, azóta pedig még tovább emelkedett, a lakosság kedvenc papírja, az OTP-részvény is először törte át a 24 ezres lélektani határt az év első hónapjában. 

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo