Megingott a magyar ipar - mikor kap újra erőre?

A várakozásoktól messze kisebb mértékben, 2,6 százalékkal csökkent az ipari termelés júliusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 2,5 százalékkal esett vissza. Az első hét hónapban 4,5 százalékkal csökkent az ipari termelés.

Kilátások

Az autógyártás területén a tavalyi második félévtől érdemi javulás következett be, a szereplők többsége a beszállítói láncok teljes helyreállásáról, a korábbi akut chip- és félvezetőhiány rendeződéséről számoltak be, ennek köszönhetően tavaly decemberben új csúcsot ért el a hazai járműgyártás kibocsátása, az elmúlt két év során az elmaradó leszállítások miatt felhalmozódó rendelésállomány pedig kedvező kilátásokat jelenthet a termelésre. Az ukrajnai háború, valamint az energiaválság jelentősen rontotta a kilátásokat a tavalyi év során, azonban az utóbbi hónapokban már jelentősen javulhatnának a kilátások, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, így az európai gazdaságok elkerülték az akut energiaválságot, az energiaárak pedig szignifikánsan csökkentek a tavaly nyár végi szintekhez képest. A kilátásokat javítja, hogy a járműgyártás új rendelései júniusban 18,6 százalékkal nőttek, míg a rendelésállománya 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Bíztató, hogy a hazai ipari rendelésállományok továbbra is növekedést mutatnak, 10,6 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, az új rendelések pedig 5,1 százalékkal emelkedtek. A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának, azonban a tavalyi év második felétől az energiaárak tavalyi emelkedése láthatóan nagyobb visszaesést okozott, ami versenyképességi, gyenge energiahatékonysági problémákat is tükrözhet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo