Még olcsóbbak lesznek a kisvállalkozói hitelek

A kkv szektor vállalkozóinak támogatása, a fenntartható fejlődés elősegítése és a gazdasági növekedés elsődlegesen vállalkozói, de egyben fontos nemzetgazdasági érdek is. A vállalkozói finanszírozás és a hitelezési aktivitás fenntartása pedig ezen célok megvalósításának kiemelt feltétele. A vállalkozások versenyképességének megerősítéséhez és teljesítményük növeléséhez kedvezményes finanszírozási feltételek folyamatos biztosítása szükséges, ennek legismertebb programja a Széchenyi Kártya Program (SZKP), amely a Nemzetgazdasági Minisztérium és a KAVOSZ Zrt. stratégiai együttműködésének közös missziója.

Az SZKP MAX+ 2024. évi további bővítéséről már döntött a kormány. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ma bejelentett garanciadíj csökkentését pedig mint fontos új elem, kiemelten üdvözöljük, hiszen ennek köszönhetően a Programban tovább csökken a vállalkozások által fizetendő hiteldíj – emelte ki Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Krisán László vezérigazgató (Fotó: MTI)
Krisán László vezérigazgató (Fotó: MTI)

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. több mint 20 éve a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. kiemelt stratégia partnere. A Garantiqa Zrt. kezességvállalása kötelező eleme a legtöbb Széchenyi Kártya konstrukciónak, amely révén még több vállalkozás számára válnak elérhetővé támogatott finanszírozási lehetőségek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a mai naptól mérsékelte a kezességvállalási díjait, ennek értelmében a Széchenyi Kártya Program MAX+ beruházási hitelei körében 0 százalékra mérséklődhet az ügyfél által fizetendő garanciadíj, az SZKP MAX+ folyó- és likviditási hitelek esetében pedig a garanciadíjak a felére csökkennek. A kamat- és egyéb hiteldíjak tekintetében bekövetkező költségcsökkentések tovább ösztönözhetik a vállalkozói hitelfelvételt és tovább növelik a kereskedelmi partnerbankok hitelnyújtási aktivitását is.

A KAVOSZ Zrt. folyamatosan csatornázza be a vállalkozói jelzéseket a szakpolitika felé, rendszeresen monitorozzuk a Széchenyi Kártya Program minden elemét, értékeljük a gyakorlati tapasztalatokat és a megfontolásra érdemes javaslatokat eljuttatjuk a szaktárca felé - egyben pedig lebonyolítjuk a Programot. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Program 2024-ben is változatlan feltételekkel és a legalacsonyabb FIX kamatokkal tud a vállalkozók rendelkezésére állni – tette hozzá Krisán László.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo