Még nem mernek hinni az uniós pályázatokban a cégek

A vállalkozások egyelőre még kevésbé számolnak az uniós pályázatokkal, alig felük tartja reálisnak, hogy forráshoz juthat idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2023 negyedik negyedéves felmérésből. Ez az arány azonban jelentősen emelkedhet, mivel tavaly év végével megnyíltak a pénzcsapok. Az elmúlt hetekben érkezett közel 500 milliárd forint jelentős része ugyanis a GINOP Plusz fejlesztéseit támogatja, amelyek a kkv-k versenyképességének fokozását és a foglalkoztatottság élénkülését támogatják.

Az eu-s pályázatok ismertsége is eddig nem látott szintre zuhant a tavalyi évben: 9 és 15 százalék között mozgott azoknak a cégeknek az aránya, amelyek hallottak a vállalkozás számára érdekes pályázati lehetőségről.

„Az alacsony értékek hátterében az állhat, hogy a tavalyi évben sok volt a kérdőjel az uniós forrásokkal kapcsolatban és a folyósítás is leállt egy időre. Azóta azonban elindult a kifizetés, folyamatosan érkeznek az összegek, így idén feltehetően jóval kedvezőbb megítélése lehet az pályázati lehetőségeknek a kkv-k körében” – hangsúlyozta a szakértő.

 


 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo