Másfélszer annyi új lakást vettek használatba, mint tavaly

Az első félévben másfélszer annyi új lakást vettek használatba és 6%-kal több engedélyt adtak ki új lakás építésére, mint egy évvel ezelőtt. A legerőteljesebb növekedés az értékesítésre szánt vállal­kozói lakásépítések terén, s az ennek megfelelő építési formákban és kivitelezői struktúrában ta­pasztalható.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A kiadott új engedélyek is azt mutatják, hogy ez a tendencia folytatódik; többszintes, többlakásos lakóépületekben kívánnak egyre több lakást felépíteni, ezzel párhuzamosan az egyla­kásos családi házak jelentősége csökken. A lakásépítések területi egyenlőtlenségei tovább erősöd­nek: az első félévben használatba vett 13 700 új lakás 36%-a Közép-Magyarországon épült fel, s a kiadott 27 900 új lakásépítési engedély 41%-a szintén e térséget érinti. A használatba vett lakások számának alakulását elsősorban a vállalkozói lakásépítés határozta meg, mely több mint kétszerese volt az előző évinek. Míg 2003 első felében az új lakások alig egynegyedét (24%-át) építtették gazdasági vállalkozások, ebben a félévben már több mint egyharmadát (35%-át), mi­alatt a természetes személyek lakásépítésének aránya 69%-ról 60%-ra esett vissza.

Feltűnően kevés ön­kormányzati lakás használatba vételére került sor ebben az időszakban, s éppen így jelentéktelen a bérla­kásépítés is. Értékesítés céljából több mint 5 ezer lakás épült, amellyel megduplázódott a tavalyi adat. Megnőtt a többszintes, többlakásos épületekben történő lakásépítések száma és aránya a családi házas építkezések rovására, ez utóbbi már csak az új lakások alig felére jellemző. Ezzel együtt növekedett a kis­lakások száma, az épített lakások átlagos alapterülete csökkent, jelenleg 96 m2. A kivitelezésben tovább növekedett a profi építőipar szerepe; az új lakások 63%-ának kivitelezését építőipari vállalkozások végez­ték, lakossági házilagos kivitelezéssel a lakások alig egyharmada (32%-a) épült.

A használatba vett lakások száma minden megyében és minden településtípus átlagában nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva, a kiadott új lakásépítési engedélyek adatai már területileg differen­ciáltabbak. A községekben és az 50 ezer fő alatti városainkban, valamint a megyék több mint egyhar­madában visszaesett az építési kedv, a jelentős növekedés csak a fővárosra vonatkozik. A jelenlegi tervek alapján a lakásépítések fele három- és annál több lakásos épületben fog megvalósulni, az egylakásos csa­ládi házakban több mint egyharmada (36%-a). Az üdülőépítésben a korábbiakhoz képest némi fellendülés mutatkozik, elsősorban a jövőbeni épít­kezéseket tekintve. 280 üdülőegység épült ebben a félévben – ez is több mint az előző időszakban –, ugyanakkor 2003 első félévében 440, 2004-ben 760 új üdülőegység építésére kértek engedélyt.

Több mint 2,5 millió m2 lakóépület és 1,5 millió m2 egyéb (nem lakó-) épület beépítésére adtak ki új építési engedélyt. A lakóépületeknél ez 6%-os növekedést jelent, ugyanakkor a nem lakóépületek be­építésre tervezett területe az egy évvel ezelőttinek a háromnegyede. A kereskedelmi és a mezőgazdasági célú épületfejlesztések visszaesése a legnagyobb; 2003 első feléhez képest a felével, illetve 45%-kal ke­vesebb terület beépítését tervezik az első hat hónap engedélyei alapján.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo