Márciusban volt a kis magyar cégek mélypontja, még 3 év sínylődésre számítanak

Tovább javult a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index -3 ponton áll. A cégek nagyobb árbevétel-növekedést és kisebb mértékű profitcsökkenést valószínűsítenek, emellett erősödött a foglalkoztatási és a beruházási szándék is.

A gazdaság alakulását tekintve véleményük szerint 3 év múlva jelentősen jobb lehet a helyzet – derül ki a K&H családi vállalatok indexből. A generációváltás azonban egyelőre várat magára, a cégek háromnegyedénél még nem történt meg, és a közeljövőben nem is várható. A sikeres utódláshoz a felkészülést viszont érdemes már most elkezdeni. Ebben nyújthat segítséget és inspirációt a K&H családi vállalatok kiválósági díj, amellyel idén is a legjobb gyakorlatokat alkalmazó vállalatokat ismerik el a sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, valamint a társadalmi és környezetvédelmi felelősségvállalás területén.

Egyre jobb hangulatban vannak a családi cégek, a K&H családi vállalatok kutatás legutóbbi eredménye szerint második negyedéve javulnak a várakozásaik. „A K&H családi vállalatok index jelenleg -3 ponton áll, ami jelentős előrelépés az elmúlt két negyedévekhez képest. Amennyiben folytatódik ez a növekedés, idén újra a pozitív tartományba kerülhetnek a várakozások. A saját cégük kilátásait mutató vállalati alindex 2 ponton, míg a makro részindex -15 ponton áll. A cégek tehát a saját helyzetükkel kapcsolatban két negyedév után újra bizakodóvá váltak, miközben a gazdaság alakulásával kapcsolatban nem változott a véleményük az előző negyedévhez képest” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo