“Örülünk, hogy az M6 Duna Autópálya Konzorciummal dolgozhatunk együtt, és várjuk 2006 tavaszát, amikor az első autók végighajtanak az új sztrádán” – mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyen a tárca vezetői bejelentették: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az M6-os autópálya-beruházást megnyerő konzorcium (M6 Duna Autópálya Konzorcium) képviselői megkezdték az első hazai PPP alapú autópálya-projekt koncessziós szerződésének tárgyalását. Az M6 Duna Autópálya Konzorcium az autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti szakaszát – a koncessziós törvény szerint – PPP alapokon (tehát a köz- és a magánszféra együttműködésében) építi meg, finanszírozza és üzemelteti majd. A mintegy 57 kilométeres szakaszt a nyertes 22 évre kapja meg koncesszióba. Az autópályának a koncesszió teljes időtartama alatt meg kell felelnie az előre lefektetett minőségi követelményeknek, így a teljes futamidő alatt jó minőségű autópálya áll majd az autópálya-használók rendelkezésére.
Az M6 Duna Autópálya konzorcium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium között folyó tárgyalások további szakaszában az egyik legfontosabb teendő a koncessziós szerződés véglegesítése, melyet mind a kormánynak mind pedig az Országgyűlésnek jóvá kell hagynia még az őszi ülésszak első felében.
Az M6 Duna Autópálya Konzorcium tagjai: Bilfinger-Berger BOT GmbH és a Biflinger Berger csoport Németország második legnagyobb építőipari vállalatcsoportja. Világvezetők a PPP alapú útépítésekben. Kanadától Ausztriáliáig és szerte Európában rendelkeznek útépítési tapasztalatokkal. Néhány példa díjfizetéses autópálya-projektjeik közül: Cross City Tunnel (Sydney, Ausztrália), Trave Crossing (Lübeck, Németország), Bangkok Expressway (Bankok, Thaiföld). A Porr Infrastruktur a Porr csoport befektetési cége, Ausztria második legnagyobb építőipari vállalata. A Porr csoport szintén nagy építési tapasztalattal rendelkezik mind útépítés, mind pedig alagút és hídépítés terén. Néhány példa: S6 Semmering-alagút, az A1-A8-A9 autópálya csomópont, illetve az A1-es autópálya teljes rehabilitációja Ausztriában. A Swietelsky International Baugesellschaft és magyarországi leányvállalata a Swietelsky Hungary Kft. nagy aktív piaci szereplői a Magyar építőiparnak. Magyarországon ők építik az M4-es gyorsforgalmi út Vecsés és Üllő közötti szakaszát. A Swietelsky csoport út- és vasútépítési projektjeiről ismert számos országban, többek között Romániában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban és Egyiptomban.
A három tagból álló konzorcium már el is kezdte az építési munkák tervezését és megszervezését. A konzorcium a szakembercsapat összeállítását követően rugalmasan, egyszerre több helyen is elkezdheti a munkákat. Mint emlékezetes, a gazdasági és közlekedési miniszter – az általa felkért bíráló bizottság javaslatát elfogadva – 2004. július 30-án döntött az M6-os autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti szakaszának PPP alapú koncessziós pályázatának nyerteséről. A pályázati kiírásban megfogalmazott kritériumok alapján a miniszter a pályázók között a következő sorrendet állapította meg: M6 Duna Autópálya Konzorcium (Bilfinger, Porr, Swietelsky). Ajánlatuk nettó jelenértéke mintegy 508 millió euro volt. Dunamenti Autópálya Konzorcium (Housing & Construction Holding Co., Vinci Conessions SA, Vinci SA, Betonút Rt.). Ajánlatuk nettó jelenértéke mintegy 555 millió euro volt. Euroinvest-TriGránit-Strabag-OTP-ASF-Agis Pályázati Konzorcium. Ajánlatuk nettó jelenértéke mintegy 601 millió euro volt.
Már tárgyalnak a PPP-szerződésről az M6-os építőivel
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az M6-os autópálya-beruházást megnyerő konzorcium (M6 Duna Autópálya Konzorcium) képviselői megkezdték az első hazai PPP alapú autópálya-projekt koncessziós szerződésének tárgyalását. A mintegy 57 km-es szakaszt a nyertes 22 évre kapja meg koncesszióba.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.