Már jövőre sem várnak az elemzők gyorsulást (Reuters)

Az elemzők novemberben jelentősen tovább csökkentették előrejelzéseiket a gazdasági növekedésre, és most már a jövő évre sem várnak gyorsulást.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gátszakadásszerűen csökkentek viszont a folyó fizetési mérleg hiányára vonatkozó előrejelzések, miközben az inflációs jóslatok pedig belül maradtak a jegybank célsávján. A Monetáris Tanács a várakozások szerint változatlanul hagyja a kamatokat az e hét elején történt 50 bázispontos kamatcsökkentés után, a jövő hónapra azonban újabb negyedszázalékos kamatvágást vár a piac. Tovább mérséklődhetnek az elmúlt két hét ralija után az állampapírhozamok is. Az erősödő forint árfolyamában ugyanakkor korrekcióra számítanak az év végén az elemzők.

A változás mélysége
Az elemzők számára először augusztusban vált világossá, hogy a világgazdaság lassulásának hatása a magyar gazdaság növekedését is visszavetheti, a változás mélysége azonban csak az elmúlt két hónapban tudatosult. A múlt havi felmérésben 27, illetve 28 bázisponttal csökkent a 2001-re, illetve 2002-re vonatkozó GDP-növekedési előrejelzés. A novemberi átlag-előrejelzés 2001-re újabb 10 bázispontot vesztett, és mostanra az elmúlt két évben először, 4% alá került, 3,93%-ra. (Egy éve még 5,5 % körüli rátákat vártak.)
A változás a jövő évre még markánsabb: a konszenzus újabb 26 bázisponttal csökkent, 3,95%-ra, és azt mutatja, hogy megváltozott az elemzők véleménye, miszerint jövőre már némileg gyorsulhat a gazdaság. Az elemzők ez év harmadik negyedévére már jelentős lassulást jeleznek előre a második negyedéves 4%-os növekedéshez képest. A 3,65%-os konszenzus 23 bázisponttal kevesebb, mint az októberben várt, a szeptemberi várakozásnál pedig már 42 bázisponttal alacsonyabb.
A lehűlést még látványosabban jelzik az ipari termelés bővülésére vonatkozó előrejelzések. Erre az évre átlagban 4,39%-os bővülést várnak az elemzők, 1,1 százalékponttal kevesebbet, mint októberben. Egy éve még 17% körül volt a várakozás. A felmérés szerint jövőre is csak némileg gyorsul az ipari termelés, 6,87% körüli rátával bővülve. (A múlt hónapban még 8,65 volt a konszenzus.)

Szilárd egyensúly, csökkenő infláció
Miközben a gazdaság lassul, egyensúlya az előrejelzések szerint az eddig vártnál is szilárdabb marad. A múlt hónapok kedvező fizetési mérleg adatainak hatására eddig is csökkentették deficit-előrejelzéseiket az elemzők, a novemberi változás azonban gátszakadásszerű. A konszenzus erre az évre 530 millió euróval csökkent, 1,26 milliárd euróra, és ezzel jelentősen a tavalyi 1,62 milliárdos hiány alatt marad. Jövőre az elemzők szerint romolhat a mérleg, de a konszenzus 2002-re 430 millió euróval csökkent, 2,03 milliárd euróra. Ez lényegében az a szint, amit eredetileg a kormányzat – és az elemzők is – erre az évre vártak.
Az infláció lassulása az elemzők szerint tovább folytatódik, bár az év hátralévő részében már nem számíthatunk az elmúlt hónapokhoz hasonlóan gyors ütemű csökkenésre. A konszenzus előrejelzés szerint az infláció az októberi 7,6% után novemberben és decemberben is 7,3% lesz, 9,2%-ra csökkentve az éves átlagos rátát, ami némileg alacsonyabb a múlt évi 9,8%-nál. Jövőre azonban már 5,9% lehet az átlagos éves infláció, 5,4%-os decemberi szint mellett. Ez belül van az MNB 3,5-5,5%-os célsávján, igaz, hogy eszerint az elemzők a jegybanknál nagyobbnak ítélik meg az inflációs nyomást. A jegybank e héten közzétett negyedéves inflációs jelentésében 4,3%-os inflációt jósolt a jövő év utolsó hónapjára.

Lejtmenetben a kamatok
A mérséklődő belföldi és külföldi infláció és a világpiaci kamatok csökkenése nyomán tovább szállhatnak alá az elemzők szerint a magyar kamatok is. Az elemzők szerint az e héten történt 50 bázispontos kamatcsökkentés után a Monetáris Tanács valószínűleg nem nyúl újra kamataihoz november 19-i ülésén. Decemberre azonban 15 elemző közül 11 kamatcsökkentést vár, tízen 25 bázispontot, egy elemző pedig újabb 50-et. Valamennyi elemző azt várja, hogy január végéig csökkennek az MNB kamatai, és a konszenzus előrejelzés szerint jövő év végéig mindösszesen 175 bázisponttal csökkenhet az MNB 10,25%-os kéthetes betéti kamata.
Ez valamivel kevesebb, mint az infláció addigra várt 220 bázispontos csökkenése, így az egyidejű inflációhoz mért reálkamatok növekedését jelezheti előre. A külföldi befektetők hozamát a magyar papírokon emellett tovább növelheti, hogy – a várakozások szerint – erősödik a forint. A konszenzus értékek szerint az év végére az elemzők az euró ellen 251,33-as árfolyamot valószínűsítenek – gyengébbet, mint a csütörtöki 249,45/75-ös zárás -, de január végére már 250,70, a jövő év végére pedig 246,24 a konszenzus.
A kamatesés az állampapírpiacon is folytatódhat, bár az utóbbi két hétben már mintegy 60 bázisponttal mérséklődtek a hozamok. A csütörtöki 8,53%-ról a konszenzus szerint az év végéig 8,46%-ra eshet a hároméves államkötvény hozama, míg a 12 hónapos kincstárjegy hozama 9,68%-ról 9,53%-ra csökkenhet. Ezek az értékek 20, illetve 14 bázisponttal alacsonyabbak a múlt hónapban előre-jelzetteknél, ami jelzi, hogy a piacon bizakodóra fordult a hangulat – szeptemberben és októberben a hozam-előrejelzések még emelkedtek.


Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo