Már az első napon megtörtént az első Munkáshitel utalás

Az év első munkanapján több tucatnyian tájékozódtak és adták be igényüket a Munkáshitelre az OTP Bank fiókjaiban. A hitelintézet az első hitelbírálatokat is lefolytatta, és már folyósította is az első támogatott konstrukciót.

Január másodika óta vehető igénybe Magyarországon a Munkáshitel. Az OTP Bank már az első nap élénk érdeklődést tapasztalt az új konstrukció iránt fiókjaiban. Az újév első munkanapján már többen hiteligényüket is beadták a bank fiókjaiban az új, államilag támogatott konstrukció iránt, a hitelintézet az első hitelbírálatokat is lefolytatta, és már folyósította az első Munkáshitelt.

Az olcsó hitel nagyon kelendő
Az olcsó hitel nagyon kelendő
Fotó: Depositphotos
„Érdemes ügyfeleinknek felkészülnie a bankfióki látogatásra, ugyanis a Munkáshitel elbírálásához három dokumentumra mindenképp szükségük lesz. A társadalombiztosítási-jogviszonyuk igazolására, az erkölcsi bizonyítványra, valamint alkalmazottak esetében munkáltatói igazolásra, míg a vállalkozók esetében pedig egy NAV-igazolásra. Ha ügyfelünk az egyéb szükséges személyes iratok mellett ezeket a dokumentumokat is bemutatja, a bank néhány órán belül elbírálja az igényét, majd az aláírást követően folyósíthatja számára a hitelt” – nyilatkozta Florova Anna, az OTP Bank lakossági hitelezésért felelős ügyvezető igazgatója.

A Munkáshitel bírálata és folyósítása azért is történhet meg néhány óra alatt a hitelintézetnél, mert az OTP Bank a teljes háttérfolyamatot digitalizálta. A hitelintézet csak a banknál 6 havi számlamúlttal rendelkező ügyfeleinek igénylését fogadja be. További feltétel, hogy alkalmazottak esetén minimum nettó 177 ezer forint bér érkezzen havonta az ügyfél számlájára. Ha az igénylő vállalkozó, legalább havi 210 638,- forint NAV által igazolt jövedelemmel szükséges rendelkeznie.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo