Magyarország Csehország és Tunézia között

Továbbra is Amerika és Skandinávia a legjobb gazdaság, Dél-Korea javított a legtöbbet, Közel-Kelet sokat rontott, Magyarország idén is a 39. a listán.

A World Economic Forum (WEF) idén is összeállította a világ országainak versenyképességi rangsorát.

A lista élvonalában tiovábbra is a skandináv országok szerepelnek - Finnország az első, Dánia a harmadik, Svédország a negyedik. Az Egyesült Államoknak a második, Tajvannak az ötödik helyezés jutott. Európa nagy gazdaságai a németek (12.) és britek kivételével (13.) nem túl előkelő helyen szerepelnek: Spanyolország a 29., Franciaország a 30., Olaszország pedig a 47.

Itália után csak Lengyelország (51.) következik, Magyarország 39. helyezése tavaly óta nem változott, idén már megelőz minket Csehország (39.), és Tunézia (40.) is felzárkózott. Szlovákia, Litvánia, Lettország és Görögország szintén Magyarország után következik, míg Szlovénia a 32, Észtország pedig az előkelő 20. helyet foglalja el.

A lista végén azok az országok találhatók, amelyekben nem igazán érdemes vállalkozni. Így nem megleő, hogy Csád (117.), Kirgizisztán (116.) és Guyuna (115.) versenyképességi szempontból az utolsó.

A WEF megállapításai szerint idén várhatóan 4,25 százalékkal nő a világgazdaság, egy százalékponttal lassabban, mint 2004-ben, viszont a folyamatosan emelkedő olajárak miatt a jövő év végéig nem lehet komoylabb fellendülésre számítani.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo