A gazdag országok szinte teljesen készpénzmentesek: Svédország (14 százalék), Norvégia (10 százalék) és Dél-Korea (10 százalék) számai azt mutatják, hogy a digitális fizetési infrastruktúra hogyan függ össze a gazdasági fejlődéssel.

A „közepes jövedelműek csapdája”: olyan országok, mint Mexikó (80 százalék), India (70 százalék) és Thaiföld (65 százalék) adatai azt jelzik, hogy a mérsékelt gazdasági fejlődés nem jelenti automatikusan a digitális adaptációt.

A szegénység és a korlátozott banki szolgáltatások fokozzák a készpénzfüggőséget

Mianmarban, Etiópiában és Gambiában a lakosság nagy része nem rendelkezik bankszámlával, az internetpenetráció alacsony, és a kereskedők nem engedhetik meg maguknak a kártyaterminálokat.

Következésképpen a fizikai pénznem a legegyszerűbb, legolcsóbb és legmegbízhatóbb csereeszköz, még akkor is, ha korlátozza a fogyasztók biztonságos megtakarítási vagy hitelhez jutási képességét.

Általánosságban elmondható, hogy a készpénz gyakorlatilag mindenütt jelen van az alacsonyabb jövedelmű országokban, és az ország gazdaságának fejlődésével csökkenni kezd jelentősége.

Még a közepes jövedelmű országokban is magas a készpénzhasználat, Kambodzsában, Laoszban és Nepálban a készpénzhasználat eléri a 90 százalékot. Míg a szomszédos Indiának, a kormány által támogatott Egységes Fizetési Felületnek (UPI) köszönhetően, sikerült 70 százalékra csökkentenie ezt az arányt. Magyarországon még mindig a készpénzhasználat több mint a digitális megoldások által generált forgalom.