"Ma még nem tudok számot mondani"

Bizonyosan nem teljesíthető a konvergenciaprogramban 2006-ra tervezett 2,9 százalékos államháztartási hiányterv, de a 2010-es euróbevezetést tartja továbbra is célnak a kormány. - nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter a Napi Gazdaságnak.

Napi Gazdaság: A jövő évi nominális hiányszám még alakulóban, de hasonlót lehet elmondani az idei éviről is. Jelenleg mekkora nominális deficitet vár a PM?

Veres János: Továbbra is tartjuk, hogy a terveknek megfelelően 1022 milliárd forint lesz a pénzforgalmi hiány.

NG: És eredményszemléletben?

VJ: Az már több lesz, mint terveztük, hiszen az Eurostat szerint az autópálya-elszámolások egy részét nem lehet hiánycsökkentő tételként figyelembe venni az idei költségvetésben. Tehát egy eseti, egy éves hiányjavító tétel nem számolható el.

NG: Ez mekkora összeg?

VJ: Ma még nem tudok számot mondani, mert még nem kaptuk meg az Eurostat állásfoglalását hivatalos formában. Természetesen vannak kalkulációink, de várjunk az uniós statisztikai hivatal véleményéig, amiből kiderül, hogy pontosan melyik tételnél milyen nagyságrendű korrekcióra van szükség. A szerdai kormányülésen már ezek ismeretében tudunk tájékozódni. Azért sem tudok most egy számmal előrukkolni, mert van egy tétel, aminek az elszámolása változatlanul bizonytalan.

NG: Az euróbevezetés kritériumának teljesítése azonban statisztikai alapokon nyugszik, ezért mégsem bagatellizálható teljesen az ügy jelentősége. Felülírhatja az Eurostat állásfoglalása az euróbevezetés 2010-es időpontját?

VJ: A magyar kormány ma úgy látja, hogy 2010-ben csatlakozni tudunk az euróövezethez. Ha tehát emelkedik a 2005-ös eredményszemléletű deficit, akkor nyilvánvalóan a következő években nagyobb mértékű hiánycsökkentésre lesz szükség Magyarországon.

NG: Vagyis tartják a 2006-ra korábban belőtt 2,9 százalékos hiánycélt?

VJ: Azt gondolom, ez nem lenne reális célkitűzés: ha idén egyszeri hatások miatt jelentős mértékben emelkedik az eredetileg tervezett 3,6 százalékos deficit, akkor a konvergenciaprogramban vállalt 0,7 százalékos csökkentéssel kiegészülve nem lehet egy lépésben végrehajtani a korrekciót a jövő évi büdzsében. A 2006-os költségvetés reális alapokon nyugszik majd, ilyen értelemben egyeztettünk a tárcákkal is a kiadások és a pályázati keretek meghatározása során.

NG: De ha egyszeri hatásról van szó, akkor miért nem lehet ragaszkodni a 2,9 százalékhoz?

VJ: Mert korábbi terveink szerint a jövő évi büdzsében is figyelembe vettük volna a számunkra kedvezőbb autópálya-elszámolást. Mindenekelőtt azonban látnunk kellene az Eurostat állásfoglalását.

NG: Elképzelhető olyan állásfoglalás, ami alapján mégsem lenne irreális a konvergenciaprogram szerinti hiánycél 2006-ban?

VJ: Szerintem nem, az általam ismert információk nem teszik lehetővé, hogy az idei korrekció után, egyszeri hatás nélkül teljesüljön a 2006-os cél. Szerepelt egyébként olyan intézkedés a terveink közt, ami egyszeri hatásként csökkentette volna a 2006-os eredményszemléletű deficitet, de ezt végül nem vettük figyelembe.

Részletek a Napi Gazdaság hétfői számában.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo